Vádemelés

2024.08.20. 09:45

Tudom, hol laksz: megfenyegette az autós a motorost, mert lassan ment

Összevitatkozott egy motorossal, mert az szerinte lassan ment, majd meg is fenyegette, azaz erőszakkal akart megoldani egy közlekedési konfliktust az az autós, aki ellen most emeltek vádat a Békéscsabai Járási Ügyészségen. A vádlottnak garázdaság vétsége és büntetőügyben elkövetett hamis tanúzásra felhívás bűntette miatt kell felelnie, a 48 éves békéscsabai férfi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre számíthat.

Licska Balázs

A férfi március 20-án 12 óra körül Békéscsabán, a Bartók Béla úton autózott, és egy alkalmas pillanatban bevágott egy motorkerékpár elé, mert megítélése szerint az nem ment elég gyorsan. A Bartók Béla út és a Temető sor kereszteződésében, a piros lámpánál ki is kiabált a motorosnak, szitkozódva számon kérve őt, hogy miért ment olyan lassan.

motoros férfi, autós, fenyegetés, vádlott
Többször is megfenyegette a motoros férfit az autós, aki ellen most vádat emeltek. Illusztráció: Shutterstock

Ököllel ütötte a motoros fején lévő bukósisakot

Ezt követően mindketten lefordultak a Táncsics utcára, és leparkoltak. A vádlott feldúltan, kiabálva odaszaladt a tőle 20 méterre parkoló motoroshoz, szitkozódva négy-öt alkalommal ököllel megütötte a motoros fején lévő bukósisakot, majd visszaindult az autójához. Amikor beszállt a kocsijába, még meg is fenyegette a motorost, hogy megtalálja, majd elment.
A vádlott kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen – közölték a Békés Vármegyei Főügyészségen.

Átkarolta a nyakát, majd meg is fenyegette

Az autós férfit tette miatt a rendőrség március 27-én gyanúsítottként hallgatta ki. Később, április 23-án a motoros férfi egy békéscsabai lángossütőnél volt, amikor megjelent mellette a vádlott, átkarolta a nyakát, és megpróbálta rávenni, hogy változtassa meg vagy vonja vissza korábban tett terhelő tanúvallomását. Emellett fenyegetően megjegyezte a motorosnak, hogy tudja, hol lakik. Amikor a motoros férfi közölte vele, hogy újra fel fogja jelenteni, a vádlott beszállt az autójába és elhajtott a helyszínről.

 

 



 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában