Félrevezette a rendőröket

2024.08.14. 18:57

Megrendezte a betörést a kevermesi nő, nem vitték el a félmilliót

Betörtek a házukba, ezt állította egy kevermesi nő. Kiderült, nem történt bűncselekmény, hanem ő maga keltette azt a látszatot, hogy idegen járt náluk, és elvitte a pénzüket. Hatóság félrevezetése miatt emelhet vádat ellene az ügyészség.

Nyemcsok László

Fotó: Illusztráció/shutterstock.com

Bűncselekményről tett bejelentést a 112-es segélyhívón nemrégiben egy kevermesi nő. Azt állította, hogy a délutáni órákban betörtek a házukba. Levágták a lakatot a kiskapuról, és bementek az épületbe, aminek az ajtaját becsukták, de nem zárták be. A nő elmondta, egy laptop, egy hangfal és félmillió forint megtakarításuk tűnt el.

Szombati Andrea, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hangsúlyozta, a rendőrök helyszíni szemlét tartottak, és úgy tűnt számukra, hogy nem járt idegen a házban. Ezzel szembesítették is a nőt, aki végül elismerte, hogy hazudott. Szüksége lett volna a család félretett pénzére, de ezt nem tudta megbeszélni a férjével, ezért megrendezte a betörést. Utóbb megbánta, amit tett, hogy valótlant állított a segélyhívón, és félrevezette a rendőrséget.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság a lopás gyanúja miatt elrendelt nyomozást megszüntette, de indított egy másik eljárást a nő ellen, amelynek iratait vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségre.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában