Előkészítő ülés

2024.08.14. 18:02

Most meghaltok: láncfűrész és vascső is előkerült a kétegyházi gyilkos dulakodásban

Láncfűrész és vascső, valamint kasza és vasvilla is előkerült többek között abban a verekedésben, amely három éve tört ki két család között Kétegyházán, az utcán. Az ügyben szerdán tartottak előkészítő ülést a Gyulai Törvényszéken, amelyen csak az egyik família tagjai jelentek meg, a másik – láncfűrészt is használó – család tagjai nem voltak ott. Az a férfi, akinek ujjaiba belevágtak a láncfűrésszel és akit fejbe ütöttek egy vascsővel, az eset után a kórházban elhunyt.

Licska Balázs

A vádirati tényállás szerint a két család évek óta haragban áll egymással. 2021. augusztus 14-én a két família egy-egy tagja Kétegyházán, az utcán elkezdett vitatkozni egy öszvér miatt, mivel mindkét család szerette volna azt megszerezni, ezt követően korábbi sérelmeiket is felhánytorgatták. A két férfi aztán otthon beszámolt a történtekről. Az egyik család a Petőfi soron, a másik a keresztutcában, a Nagy Sándor utcában gyülekezett, átkiabáltak egymáshoz, szidták egymást, majd egy láncfűrész is előkerült.

láncfűrész, vascső, család, vádlott
Az elsőrendű vádlott a Gyulai Törvényszéken a láncfűrészes ügyben tartott előkészítő ülésen dr. Futó Ildikó bíró előtt beismerte bűnösségét. Fotó: Licska Balázs

Kasza, vasvilla, láncfűrész, vascső is előkerült a verekedés során

A vita addig fajult, hogy a Petőfi sorról az elsőrendű vádlott vezetésével az egyik család tagjai – a másod-, a harmad-, a negyed-, a kilenced- és a tizedrendű vádlottak, valamint a később elhunyt sértett – elindultak a Nagy Sándor utcába, kaszával, vasvillával, botokkal is felszerelkezve. A másik család tagjai – az ötöd-, a hatod-, a heted- és a nyolcadrendű vádlottak – vascsövet, láncfűrészt vettek magukhoz, így mentek ki az utcára. A felek a Petőfi sor és a Nagy Sándor utca kereszteződésében találkoztak.

Egymásnak mentek, összeverekedtek, eszközöket is használva, az összetűzés mindössze pár percig tartott. Az elsőrendű vádlott azt kiabálta, hogy „Most meghaltok!”, és a kaszával megvágta a hatodrendű vádlottat. Erre a hatodrendű vádlott a láncfűrésszel megsebesítette az elsőrendűt, belevágott a sértett ujjaiba, majd az ötödrendű vádlott egy vascsővel fejbe vágta a sértettet, aki eszméletét vesztette.

Két nap múlva belehalt a sérüléseibe 

Amikor észrevették, hogy a sértett erősen vérzik és magatehetetlenül fekszik, elkezdték kiabálni, hogy „meghalt”, erre az összetűzés abbamaradt, és az egyik család tagjai a Petőfi sorra, a másik família tagjai pedig a Nagy Sándor utcába hazamentek. A sértettet ezt követően a családtagjai autóba tették, hogy bevigyék a gyulai kórházba, út közben pedig találkoztak a helyszínre igyekvő mentőkkel, akiknek átadták a sértettet, így végül a mentők szállították be. A sértett – akinél 15 külső és három belső sérülést jegyeztek fel – az eset után két nappal, 16-án elhunyt.

A kaszás család tagjai igen, a láncfűrészes família tagjai nem jelentek meg

A szerdán a Gyulai Törvényszéken tartott előkészítő ülésen csak az egyik család tagjai jelentek meg – akik rokona életét vesztette –, a másik família tagjai távol maradtak. Az előkészítő ülés kezdetén hangoskodtak és hangoztatták többek között azt is, hogy miért lehetnek a – mondhatni – gyilkosok szabadlábon. A kedélyek aztán megnyugodtak. 

A Békés Vármegyei Főügyészségen a kaszát használó elsőrendű vádlottal szemben életveszélyt okozó testi sértés kísérlete, a másod-, a harmad-, a negyed-, a kilenced- és a tizedrendű vádlottakkal szemben pedig csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt emeltek vádat. Azt, hogy mivel vádolták meg a másik család tagjait, azok távollétében nem ismertették az ülésen.

A vádhatóság indítványa szerint

  • az elsőrendű vádlott 3 év börtönbüntetésre,
  • a másodrendű 1 év börtönbüntetésre,
  • a harmadrendű 1,5 év börtönbüntetésre,
  • a negyedrendű 300 óra közérdekű munkára,
  • a kilencedrendű – három évre felfüggesztve – 1 év börtönbüntetésre,
  • a tizedrendű 250 óra közérdekű munkára

számíthat büntetésként.

Az, hogy milyen büntetést kaphatnak a másik család tagjai, szintén nem hangzott el az ülésen, mivel nem jelentek meg.

Pont az halt meg, akinek semmi köze nem volt az egészhez

Az előkészítő ülésen, dr. Futó Ildikó bíró előtt az elsőrendű vádlott beismerte a bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról is. Hangsúlyozta, úgy történt minden, ahogy szerepel a vádiratban, elfogad mindent, hogy a bíróságnak ne legyen sok munkája, illetve, hogy az ügyet minél előbb lezárhassák. Előrebocsátotta, hogy a családtagjai szintén beismernek majd mindent. Kiemelte, hogy ők a rendőrséggel is együttműködők voltak, nem úgy, mint a másik család, amelynek tagjai bujkáltak.

Beszélt arról, hogy ő nem azért ment a másik családhoz – amellyel állandóak a veszekedések –, mert bárkit is meg akart volna ölni, csak a verekedésért. Megbánta azonban azt, ami történt, hiszen elvesztettek egy életet, pont egy olyan rokona halt meg – a testvérének a fia –, akinek semmi köze nem volt az egészhez. Hozzáfűzte, miszerint az eset után további három családtag is belehalt a fájdalomba, ő ugyancsak belerokkant ebbe.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában