2022.03.06. 15:28
Fecskelakásokkal segítik a fiatalok helyben maradását Körösladányban
Folyamatosan fejlesztette az elmúlt években a település fecskelakás állományát a körösladányi önkormányzat. A beruházásokat pályázati támogatásokkal kezdték, majd már a Startmunka program keretében, saját erőből is folytatták.
Kardos Károly polgármester az egyik lakóval, Vakarcs Krisztiánnal egyeztetett
Fotó: Imre György
Nagyon fontosnak tartjuk, hogy segítsük a fiatalokat. Ennek egyik fontos eszköze a lakhatás támogatása – nyilatkozta hírportálunknak a helyszínen Kardos Károly. Körösladány polgármestere elmondta, ezért is igyekeztek minden lehetőséget megragadni, hogy fejlesszék az ingatlanokat.
– Az első „fecskelakások” a kétezres évek elején épültek Körösladányban, azzal a konkrét céllal, hogy a helyben élő fiatalok életkezdését, letelepedését támogassák – fogalmazott az előzményekkel kapcsolatban a polgármester. Mint kifejtette, akkor hat lakás készült el pályázati forrásból, a kivitelésnél pedig figyelembe vették azt a lehetőséget, hogy a későbbiekben újabb lakásokat lehessen a telken felépíteni.
Kardos Károlytól megtudtuk, ezt követően, több mint egy évtizeden keresztül nem sikerült folytatni a „programot”. A körösladányi képviselő-testület 2014-ben döntött úgy hogy a START munkaprogram lehetőségeit kihasználva, azokat saját forrással kiegészítve újabb lakásokat épít a Kossuth 54. szám alatti telken. A program jóváhagyását követően 2015-ben betervezték az első két lakás alapjainak kivitelezését, amelyek 1,5 szobásak és 60 négyzetméteres hasznos alapterülettel rendelkeznek.
– 2017 decemberében elkészültek az ingatlanok, és az igénylő fiatalok be is költözhettek a házakba – folytatta a gondolatot a településvezető. Hozzátette, a két új lakás átadásával ugyanakkor sem sikerült kielégíteni az akkor felmerülő igényeket, ezért 2018-ban újabb négy lakás kivitelezése kezdődött meg melyeket 2020-ban adtak át. A lakásokat átadás után, a terveknek megfelelően fiatal párok foglalhatták el, és jelenleg is lakják azokat.
Kardos Károly kérdésünkre elmondta, a START munkaprogram segítségével elkészült hat lakással sikerült teljesen beépíteni a telket. Jelenleg 12 lakás található a Kossuth 54. szám alatt, ahol a helyi fiatalok megfelelő körülmények között elkezdhetik önálló életüket, akik a kiköltözés után jellemzően Körösladányban telepednek le, amivel a képviselő-testület eredeti céljai is megvalósultak.
– Az elkészült lakások is jól példázzák, hogy a START munkaprogram keretein belül megfelelő célok megfogalmazásával és azok kormányzati támogatásával valós és maradandó értékeket lehet teremteni.
A program sikeres megvalósítása hozzájárult ahhoz, hogy körösladányi képviselő-testület egy lépéssel közelebb kerüljön hosszú távú terveinek megvalósításához, melyekhez a fiatalok helyben tartása is elengedhetetlen – hangsúlyozta Kardos Károly.