2022.07.21. 17:57
Rotyogtak a raguk a gyulai Juliálison - Galériával
Tizenhat csapat és több száz érdeklődő résztvételével rendeztek Juliális főzőversenyt csütörtökön, Gyulán, a Wenckheim Stefánia Mária Nappali Központban.
Fotó: Für Henrik
A program legfőbb célja a közösségépítés, az esemény lehetőséget nyújtott arra, hogy különálló közösségek találkozhassanak egymással – nyilatkozta hírportálunknak Kiss Szabolcs, a szervező a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye vezetője. A szakember elmondta, összesen négy településen, huszonkét telephelyen nyújtanak szolgáltatásokat.
– Elsősorban az idősek klubjaiban, az idősek nappali ellátásában résztvevők képviselték magukat a főzőversenyen, és a fogyatékossággal élők, valamint a pszichiátriai betegek nappali ellátásból is érkeztek a programra – fogalmazott Kiss Szabolcs, akitől megtudtuk, hogy egészen kiváló bográcsos ragulevest főztek a gyulai, lőkösházi, eleki, kétegyházi csapatok. A gasztronómiai alkotásokat négytagú zsűri, Ambrus György olimpiai aranyérmes, Venesz-díjas mesterszakács, Alt Norbert és Kónya István alpolgármesterek, valamint Szabó Éva, a kistérségi intézmény nyugalmazott gazdasági vezetője értékelte.
Főzőverseny Gyulán
Fotók: Für HenrikAmbrus György elmondta, a megjelenést, a környezetet, az ízt, zamatot, összbenyomást, a hagyományőrzést és a helyi alapanyagok felhasználását egyaránt értékelték. Kiemelte, a résztvevők tradicionálisan, a szalonna lepirításával kezdték általában a főzést, és előkerült a helyi hagyma is. A raguleveshez alapanyagként sertés-, vad-, pulyka- illetve más szárnyashúst és friss zöldségeket egyaránt használtak. A szakember úgy fogalmazott, a fiataloknak is érdemes lenne látni, hogy az idősebbek miként főznek helyi alapanyagokból, kevés hozzáadott kényelmi termék segítségével. Szólt arról, hogy tárkony, citrom, vargánya, borókabogyó, különféle zöldfűszerek is kerültek egy-egy bográcsosba, a résztvevők már-már elfeledett ízvilágot is megidéztek.
– S mindenütt szívesen, tiszta szívvel fogadtak bennünket, a tálaláshoz volt, aki verset írt, énekelt, akadt, aki cipóban tálalt – tette hozzá Ambrus György. Az esemény sztárvendége Nova Brigitta nótaénekes.