2022.09.11. 18:11
Egykori diákok találkoztak a kismegyeri Fatornyosban
Jubileumi, tizedik találkozójukat tartották a hajdani, békéscsabai, kismegyeri iskolában az intézmény egykori tanulói szombaton.
Megkoszorúzták az emléktáblát, és emlékeztek azokra a tanítókra, diáktársakra, akik már nem lehetnek közöttük. Az épületet Dzurek Sándor tulajdonos újította fel, és a Fatornyos nevet megőrizve vendégházat is létesített. Az ebédet is ő készítette, mégpedig marha- és birkapörköltet.
– Sajnos, csak egy tanárnő tudott eljönni, dr. Novák Pálné Edit – mondta Kelemen Györgyné Tadanaj Erzsébet, a Fatornyos iskola volt diákja, az egyik főszervező. – Nagyon hiányoltuk Orosz Györgyné Marikát, aki most nem tudott részt venni az eseményen.
A diákok viszont szép számmal megjelentek, és nagyon jól érezték magukat. Megbeszélték az eltelt 10 év tapasztalatait, felidézték a hajdani, itt töltött éveket, és már a jövő évi találkozó is szóba került. Az iskola mellett megépült új, fürjesi bekötőutat is megnézték, sőt többen ki is próbálták, azon vették hazafelé az irányt.