Kisakkozva

Bakeliteken nőttem fel. Beatles-, Omega-, LGT-, Pink Floyd-lemezeken. Így örömmel kerekedtem fel szombaton a békéscsabai Lencsési Közösségi Ház bakelitbörzéjére, hogy tudósítsak róla, közben szétnézzek.

Már mentem volna a bakelitterembe, amikor előtte, egy nyitva lévő ajtón keresztül megláttam dr. Kerekes Attilát. Nem fogorvosi fúró, hanem sakk-készlet volt nála. Azonnal leesett, hogy itt valami készül. Be is ültem a sakkszimultánra, Attilához. Ha valaki esetleg nem tudná, a sakkban a szimultán azt jelenti, hogy egy játékos, jelen esetben dr. Kerekes Attila játszik egyszerre jó pár kihívójával. Körbejár a táblák és az ellenfelek között, lép egyet a táblán, aztán továbblép a következő versenyzőhöz. Neki kevés a gondolkodási ideje, nekünk, kihívóknak több. Ebbe még az is belefért a parti kezdetén, hogy beszéljek a feleségemmel és a lányommal, illetve a következő ügyeleti rendezvény szervezőjével, hogy mikor érkezem.

Ezt mindenhol kisakkoztam, mert amikor ránéztem az órámra, délután egyet mutatott, és nagyjából délelőtt tízkor érkeztem. Egál állásban felajánlottam a döntetlent Attilának, elfogadta. Gyorsan megbeszéltük, hogy a végjáték mehetett volna még vagy másfél órán keresztül, de jó volt ez így mindenkinek.

Több rendezvényen jártam ezután, ahol kitüntettek embereket. Számomra a legnagyobb kitüntetés szombaton az volt, hogy végre kisakkozhattam magam. A döntetlenért pedig egy üveg bort is kaptam Takács Pétertől, a közösségi ház vezetőjétől. Bakelitet meg majd jövőre veszek.