Összefoglaló

2024.08.21. 20:50

A nap legfontosabb hírei egy helyen – 2024. augusztus 21.

A szerda sem telt eseménytelenül Békésben; nézzük mi-mindenről írtunk 2024. augusztus 21-én.

Beol.hu
a nap legfontosabb hírei, hírösszefoglaló, összefoglaló
 

A Körösök völgye a maga nyugalmával, érintetlenségével, különleges természeti adottságaival az aktív turizmus valamennyi ágában minőségi és nívós kikapcsolódási lehetőséget nyújt. Nem is csoda, hogy évről évre egyre többen érkeznek Békés vármegyébe, hogy akár kerékpáron, akár vízen vagy gyalogosan túrázva ismerjék meg ezt a különleges tájat, a Körösök vidékét.

Államiságunk fennmaradása a magyar nemzet közösségének nagy és maradandó alkotása, ezért igazi és valóban közös ünnepe minden magyarnak augusztus 20 – hangsúlyozta dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere az Államalapítás és Szent István király ünnepe alkalmából tartott kedd esti ünnepségen. A programon az István, a király rockoperából láthatott, hallhatott Beszterczey Attila rendezésében koncertkeresztmetszetet a szép számú érdeklődő, majd az estet látványos tűzijáték zárta.

Több mint 19 kilós, óriási amurt fogott a Hortobágy-Berettyó bucsai szakaszán szombaton éjjel, éjfélkor Gyarmati Gábor. Nem túl gyakori, sőt, kifejezetten ritka, hogy ezen a részen ilyen óriási amur akad a horogra.

Sajtótájékoztató keretében számolt be a medgyesbodzási-gábortelepi útfejlesztésekről Erdős Norbert országgyűlési képviselő és Varga Gábor polgármester a közelmúltban.

A mezei pacsirta az Alföldön, így a Körös-Maros Nemzeti Park tájain is nagyon elterjedt faj. A nyílt élőhelyek fészkelője, a pusztai területeken gyakran hallhatjuk énekét.

Egy békéssámsoni gazda a falu határában, a földjén bukkant rá egy holttestre még pénteken reggel. A helyszín közelében volt egy kerékpár is. Azt találgatták a helyiek, vajon ki lehet az illető. Hírportálunk megtudta.

A Szent István szobornál az ünneplő orosháziak az Orosházi Fúvószenekar előadását hallhatták, majd az önkormányzati ünnepség után kezdetét vették a közönségprogramok. Óriás torta is érkezett a főtérre, a Szent István napi torta.

A Széchenyi utcai katolikus bérpalota padlásán kötött ki és okozott tüzet egy rakéta kedden, az augusztus 20-ai tűzijáték zárásakor Békéscsabán. Emiatt vonultak a hivatásos tűzoltók, a mentők és a rendőrök a helyszínre a látványosságot követően, illetve zárták le a területet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában