2024.08.31. 16:00
Kifőtt a legendás németvárosi szilvalekvár Gyulán - galériával, videóval
„Szilvalekvárt főzünk németesen, ahogy nagyanyáink is tették”. Ezzel a jelmondattal rendezték meg a hagyományos Németvárosi Szilvalekvárfőzést szombaton Gyulán, a patinás Máriás házban.
Megyesiné Pflaum Márta, a Gyulai Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökhelyettese a Németvárosi Szilvalekvárfőzéssel kapcsolatban elmondta, a szombati programot az úgynevezett zuhér, egy olyan jó hangulatú, közösségi munkafolyamat előzte meg pénteken, amelynek során kimagozták a lekvárhoz alapot biztosító szilvát.
Németvárosi szilvalekvár: már reggel hatkor rotyogott
A férfiak emellett még szintén pénteken a padlásról lehozták a szükséges eszközöket, az üstöket, üstházakat, a kavarókat, a nagy edényeket, mindent, amire szükség volt másnap.
Szombaton pedig már reggel hat órakor felrakták főni a lekvárt, összesen 2 mázsából készült a finomság a Máriás házban.
– Idén kicsit korábbra tettük a lekvárfőzés időpontját. Általában szeptember első hetében tartjuk ezt a programot, amikor már elkezdődik a tanév, és olyankor már a gyerekeket, fiatalokat is könnyebb megszólítani – tette hozzá.
Ugyanakkor, ahonnan veszik a szilvát, jelezték, hogy a gyümölcs már leérett. Így tartottak attól, hogy nem marad megfelelő mennyiség főzni, ezért előre hozták az esemény időpontját augusztus utolsó szombatjára.
Szilvalekvárt főztek Gyulán
Fotók: Kiss ZoltánHagyományos módon, cukor nélkül
Megyesiné Pflaum Márta kiemelte, a Németvárosi Szilvalekvárfőzésről érdemes tudni, hogy hagyományos módon, rézüstökben, cukor hozzáadása nélkül készítik a finomságot. A főzéshez speciális kavarókat használnak, a katlanok fatüzeléssel működnek, a férfiak, fiatalemberek pedig folyamatosan váltják egymást a kavaróknál. A lekvár segítségével az év későbbi részében a ház több 100 éves kemencéjében különböző finomságokat sütnek az egyes rendezvényekre.
Érdekes programok sora
A főzést számos egyéb program is kiegészítette. Kiváló németvárosi babgulyás készült ebédre. A gyerekeket egész nap népi játékok várták, illetve két tártatvezetés is volt a Máriás-házban. A kemencében szilvás sütemények készültek a délután folyamán, illetve cibere és lekvár kóstolásra is lehetőség nyílt. Emellett sváb táncház is színesítette a programot.