Célok

2024.09.04. 15:32

A gyulai vasútállomás felújítása új lendületet kaphat

Új lendületet vett a gyulai vasútállomás felújításának programja – közölte Facebook-oldalán dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere. Mint kiemelte, legutóbb dr. Bartal Tamás, az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára írásban tájékoztatta arról, hogy „A MÁV Zrt. megkezdte a felvételi épület felújításával kapcsolatos közbeszerzési eljárás előkészítését. Tekintettel arra, hogy az építési engedély 2025. április 5-ig hatályos, így addig szükséges a munkák megkezdése” a gyulai vasútállomáson.

Papp Gábor

Posztjában dr. Görgényi Ernő kifejtette, évekig tartó közös munka eredményeként 2020-ra a MÁV elkészítette a gyulai vasútállomás felújításának műszaki dokumentációját, biztosította a kivitelezéshez szükséges pénzt és hivatalosan értesítette arról az illetékes igazgató, hogy 2022 nyarán elkezdődik a felújítás.

gyulai vasútállomás, felújítás, dr. Görgényi Ernő
Koordinációs megbeszélést tartottak a gyulai vasútállomás területén. Fotó: Beol-archív

Gyulai vasútállomás: közbeszólt a háború

– Sajnos az orosz-ukrán háború gazdasági következményei miatt a munkálatok megkezdését elhalasztották – tette hozzá, majd így folytatta: ezt az ügyet sem adták fel, tovább lobbiztak a felújítás érdekében. Amikor a választási kampányban Gyulán járt Lázár János, a polgármester akkor is napirendre vette az ügyet. 

Gyulán kezdődhetnek a felújítások

Kifejtette, az építési és közlekedési miniszter biztatta, ezért a polgármester már a választás másnapján, június 10-én megírta sokadik levelét, és kérte az állomás felújításának megvalósítását.

– Lázár Jánosra Gyula város mindig számíthatott, ezúttal is állja a szavát. Országos sajtótájékoztatón jelentette be augusztus végén, hogy a vasútállomás felújítási programot a gyulai vasútállomással kezdik – emelte ki, majd beszámolt arról, hogy legutóbb dr. Bartal Tamás, az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára írásban tájékoztatott, amely szerint „A MÁV Zrt. megkezdte a felvételi épület felújításával kapcsolatos közbeszerzési eljárás előkészítését. Tekintettel arra, hogy az építési engedély 2025. április 5-ig hatályos, így addig szükséges a munkák megkezdése.”

Az állomás előtti területei is felújítják

Dr. Görgényi Ernő kitért arra, hogy az állomás előtti területet is tervezik felújítani, amelyhez a TOP Plusz pályázati kiírása biztosít támogatást. 
– Körforgalom, új parkolók, új taxi drosztok és új buszmegálló engedélyeztetése zajlik jelenleg. Az állomás felújítása és az állomás előtti terület átépítése miatt rendszeres egyeztetés szükséges a MÁV, és a gyulai önkormányzat között. Szerdán is tartottak egy koordinációs megbeszélést az állomás területén. Végezzük tovább a munkánkat, mert a közérdekű célokat sosem adjuk fel – hangsúlyozta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában