Két hivatás

2 órája

Igazságügyi konferencia várta az orvosokat és a jogászokat Gyulán

A hagyományoknak megfelelően a Gyulai Törvényszéken ismét megrendezték az orvos-jogász konferenciát, amely az előadások révén a tudásmegosztás és a közös gondolkodás fóruma. Az igazságügyi konferencia programját és akkreditált továbbképzést a Szegedi Tudományegyetem Szülészeti- és Nőgyógyászati Klinikája, a Békés Vármegyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórházának Szülészeti és Nőgyógyászati Osztálya, valamint a Gyulai Törvényszék közösen tartotta.

Papp Gábor

A már hetedik alkalommal megtartott „Polgári és büntetőjogi felelősség az egészségügyi gyakorlatban” című konferencia még 2015-ben indult, és azóta is töretlen sikernek örvend a Gyulai Törvényszéken. Az igazságügyi konferencia ünnepélyes megnyitóján dr. Melisné dr. Kovács Zsuzsanna, a Gyulai Törvényszék Polgári Gazdasági és Munkaügyi Kollégiumának vezetője, prof. dr. Ács Nándor, a Magyar Nőorvos Társaság elnöke, prof. dr. Németh Gábor tanszékvezető, dr. Gazdag Andrea, a Békés Vármegyei Központi Kórház orvosigazgatója, valamint dr. Csige Gábor Gyula jegyzője köszöntötték a konferencia résztvevőit. 

Igazságügyi konferencia
Igazságügyi konferencia: két hivatás gyakorlóinak munkája számos ponton találkozik. 
Forrás: Shutterstock

Igazságügyi konferencia: a két hivatás számos ponton találkozik

Az eddigi konferenciák tapasztalatai tükrében nem vitás, hogy a két hivatás gyakorlóinak munkája számos ponton találkozik egymással. Hiszen az orvosok igazságügyi szakértőként kapcsolódnak az igazságszolgáltatáshoz, tudásuk és szakmai tapasztalatuk révén segítik a bíróságok ítélkezési tevékenységét, míg a másik oldalról az orvosi tevékenységgel együtt járó hatalmas felelősségnek számos büntetőjogi és polgári jogi vetülete adódhat.

Megismerték egymás álláspontját

A rendezvény célja így elsődlegesen az volt, hogy a bírósági eljárásokban közreműködő jogászok, valamint az igazságügyi orvosszakértők és maguk az orvosok is megismerjék egymás álláspontját.

Az előadásokon szaktekintélynek számító, gyakorló jogászok és orvosok igyekeztek rávilágítani a két hivatás gyakorlása során felmerülő tapasztalatokra, így a résztvevők többek között a betegjogokról, az orvosszakértői bizonyításról, valamint az egészségügyi kártérítési perek bírói gyakorlatáról hallhattak előadást.

 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában