Szemétügy

Mindig csodáltam azokat, akik képesek a szabadidejükből arra áldozni, hogy a mások által eldobott, hátrahagyott szeméttől megtisztítsák a környezetet. Néhányszor részt vettem ilyen akciókon, és minden képzeletet felülmúlt, miket találtunk. 

Persze mára ott tartunk, hogy jelenleg semmire sem elég, ha otthon sokan környezettudatosan gondolkodnak, szelektíven gyűjtik a szemetet, és igyekeznek minimalizálni a hulladékot. Mindez még akkor sem lenne feltétlenül elegendő, ha mindenki ezt tenné, de ennek egyelőre a közelében sem vagyunk. Kicsit olyan érzése van az embernek, mint amikor valaki a szőnyeg alá söpri a port, vagy a szekrénybe zsúfolja a már nem kellő dolgokat.

Ezért is becsülendőek azok, akik képesek nekiállni egy-egy területet végigjárni, és ott összeszedni mindazt, amivel mások elrondították a környezetet. Így tett vasárnap az a harmincöt-negyven érdeklődőből álló csapat is, melynek tagjai a Fekete-Körös egy részét tisztították meg. A folyószakaszon a PET-palackok vitték a prímet, ami egyre inkább megerősíti, hogy azok kérdésével előbb-utóbb tenni kell valamit, mert lassan mindenütt ott vannak, mindent elcsúfítanak. 

„Semmi sem hozza ki olyan könnyen belőlünk a neveletlen bunkót, mint a műanyag. A műanyag szinte könyörög, hogy hagyjuk ott a tengerparton vagy a réten, és ezt a szívességet örömmel meg is tesszük neki.” – írta egy német író, és igaza volt. Erről viszont minél előbb le kellene szoknunk, mindannyiunk érdekében.