Árulók

Hosszú idő után sikerült találni egy műsort a tévés showműsorok programjai között, amely az emberi kapcsolatok mélységének és bonyolultságának ábrázolása miatt képes volt odaültetni többször is a képernyő elé. Árulók és ártatlanok csatáztak, küzdöttek, és közben egészen érdekes párbeszédek, jellemrajzok, konfliktusok bontakoztak ki. Nyilván mint valamennyi játékban, itt is voltak mindenkinek kedvencei, nekünk is, nekem is. Mi azt választottuk, aki bár a „sötét” oldalon állt, de szerintünk végig meg tudott maradni embernek, és a győzelemért sem mondott le olyan alapértékekről, mint az adott szó becsülete, vagy a korrektség. Hogy egy-egy műsorban mennyi a forgatókönyv és a valódi ösztönösség, sosem fogjuk megtudni, így ezt a kérdést is így kell kezelni.

Az izgalmasan alakuló játék már majdnem a végén hozott egy olyan fordulatot, amire senki nem számított. Gyakorlatilag a készítők felborították a pályát, kicsit úgy, mintha a focimeccsen a bíró minden szabálytalanság nélkül befújna pár tizenegyest az egyik csapat javára úgy, hogy még a kapus sem állhatna be, hogy védhessen. „Egyenlő pályák, egyenlő esélyek – én kerékpárral megyek!” Az üres kaput pedig sikerült eltalálni.

Oda lett a játék öröme. Annak rendje-módja szerint jött is a népharag, és bár tudjuk, hogy a negatív reklám is reklám, és most sokan a műsorról beszélnek, a tisztességes küzdelem és az értékek megtartása talán még napjainkban sem számít szégyennek.