Akaraterő

Akaraterőre, kitartásra mindenképp szüksége van annak, aki rendszeres mozgásba lendül, akár újévi fogadalom az elhatározása, akár nem. Kétségtelen, egy átdolgozott nap után kényelmesebb a zacskó ropi, chips, esetleg a pohár bor mellett leheveredni, mint felülni a szobabiciklire, vagy elmenni kondizni. Viszont sokkal egészségtelenebb is. Gyakran eszembe jut egykori főnököm mondata; ha negyven éves korod fölött reggelente nem fáj semmid, akkor meghaltál. Kicsit morbid, ám van igazságtartalma. Az ízületek, csontok, izmok érzik a mögöttük álló évtizedeket.

Én még ugyan nem vagyok negyven, de a bal térdem tavaly csúnyán begyulladt, vigyázni kell rá, s a jobb lábam sem elég rugalmas. A mozgásszegény életmód legyűrt, jobb híján csak biciklizem. Példát vehetnék a keresztfiamról, aki nyolcadik lett a szilveszteri futógálán, és a szomszédomról is, aki majd' hatvan évvel idősebb a kissrácnál, mégis rendszeresen edz a közeli konditeremben. 

A téli szünetben végülis megembereltem magam, korcsolyát húztam. A kezdeti bizonytalan lépések után bátran suhantam, "felcsatoltam" a sebességet, de koppantam, a szó szoros értelmében is. Elhasaltam, és elsőként a rozoga térdem fogott földet. Most lilában pompázik, még szerencse, hogy maradt az orvos írta krémből. Talán nem kellene kísérteni a sorsomat. Vagy fokozatosan illene növelnem a mozgást? A koripályára még biztos kinézek. Csábít a jég. Meg az a színes- pillecukros, illatos forrócsoki is...