Ki kíváncsi, nem öregszik

Mindig megindít, amikor szembesülök a gyermeki lélek tisztaságával, befogadókészségével. Meghat, mikor látom, mennyire szomjazzák a tudást, mennyire el tudnak mélyülni egy-egy alkotómunkában, felfedezésben az emberpalánták. Minap a Százszorszép óvodában nyílt kiállítás agyagmunkákból. A míves tányérok, bögrék, kancsók, tálak láttán tágra nyíltak a gyermekszemek. A kis kezek elszántan ízlelgették a korongon lévő nedves, még formálható anyagot. Őseik mozdulatai törtek elő, s nem tévedtek nagyot; hamarosan adventi mécsesek kerülnek majd ki kis kezeik közül. Arcukat pirosra festette a lelkesedés, kérdezték, honnan kerül elő az agyag, mekkora a forróság a kemencében, hogyan lesz vízálló a tejescsupor. Nem hiába mondják, hogy a kíváncsiság a tanulás, a felfedezés, a teljesítmény motorja.

A kíváncsiság mindig előre visz

 „Kérdezzenek, mert az elme szomjúsága, a lelkesedés előre visz”  – cseng fülembe egyetemi tanárom kedves parancsolása. Tegnap este a lányom is kérdezett. "Edit néni, tudod, mi az én két csodám?" Elárulom, zsenge életének estéit a hangszeres játék és a „tudóskönyvek” olvasása tölti ki, ennek tükrében felelte meg a saját kérdését. Lám, milyen fontos, hogy magunknak is megadjuk a válaszokat. Isten tartsa meg a gyerekek jó szokását egészen aggastyán korukig! A kíváncsiság bizony elvihet a csillagokig. Albert Einstein is büszkén vallotta be, hogy nem érezte magát különösebben tehetségesnek, annál inkább kíváncsinak. Szenvedélyesen kíváncsinak...