Lomszűrő

dr. Nagy Szilvia

Kihajított televízió bújócskázott nemrég a Bánya tavak nádasában, széttörött ülőgarnitúra ázott-fázott a város szívében a Bartók Béla úton, a Penza lakótelepen meg egy szebb időket megélt fotel nézte magányosan a járókelőket. A tárgyakról készült fotókat felháborodottan osztották meg a békéscsabaiak. Kedélyeiket még inkább borzolta a hír: elmarad az őszi lomtalanítás. 

lomtalanítás
Két szombaton lesz őszi lomtalanítás Békéscsabán

Hála Istennek, a város reagált az igényekre és úgy döntött, mégis tart két etapot (annak dacára, hogy jogszabály szerint már csak egy kötelező). Így november 9-én és 16-án ismét megszabadulhatunk a kacatjainktól. Örülhetünk, de az lenne jó, ha az önkormányzat lelkesedését se árnyékolná be a sok kosszal járó macera, ami a lomtalanítók és a lomisok után marad. 

A lomtalanításnak is kultúrája van

Nem baj, ha az utcára kirakott tárgyak gazdát cserélnek, nem baj, ha újrahasznosítunk, csak ne felejtsük, mindennek (még a lomtalanításnak is) kultúrája van. Zsákokban illene kitenni a nemkívánatost, úgy, hogy a közlekedést ne akadályozza. Üvegeknek, kommunális- és zöldhulladéknak semmi helye, elektromos eszközöket, gumiabroncsokat, veszélyes hulladékokat, építési törmeléket sem szállítanak el. (Utóbbiak bármikor leadhatók a hulladékgyűjtő udvarban.)

Mondják; lomtalanítás után tisztább, rendezettebb lesz a környezetünk. Lelkünk felüdül; a fölös tárgyaktól igazi megkönnyebbülést jelent megszabadulni. Hogy felszabadulna a pénztárcánk, s a bolygónk, ha a beépített lomszűrőnk már a kasszák előtt működésbe lépne!