Déli harangszó

Szeretem a déli harangszót, jelzi azt is, hogy eljött az ebéd ideje. Régen a családunkban, az ismerősöknél is az volt az elvárás az asszonyoktól, hogy pontosan délre legyen kész az ebéd. Hogy mennyien gondoltak közben arra, miért is szól délben a harang? Szerintem az asztali finomságok mellett ez másodlagos volt. Ezért is jó, hogy kedden bekerült a déli harangszó a Magyar Értéktárba, mert aki nem tudja, talán utánaolvas az 1456-os nándorfehérvári diadalnak.

A Hungarikumok Gyűjteménye is bővült kedden, mégpedig a kocsival, a szaloncukorral és a hatvani, Aranyfácán sűrített paradicsommal. A szabadkígyósi kocsimúzeumban jártam legutóbb, amit a Svájcerájban alakítottak ki. Valamennyi itt látható kocsit használták korábban, ma az utókornak mesélik el korabeli történetüket. Azért is jó, hogy ott van a hungarikumok között, mert a fiatalok is rácsodálkozhatnak, hogy nem csak a márkás autók kocsik. És talán utánaolvasnak, hogy a kocsi lóvontatású jármű, eredetileg a szekérnek a 15. században Kocs községben kialakult változata.

Mindig eszembe jut édesapám története, Kondorosról Szarvasra mentek lovas kocsival. Ugyanígy Szarvasra tartott gyalogosan apám nagybátyja is, aki cipészmester volt. Apám szólt Lajos bácsinak, hogy szálljon fel, elviszik. Ő annyit válaszolt: köszi, Miskám, de sietek. Aki ismerte Lajos bácsit, emlékszik rá, hogy mindig gyalog járt, és gyorsan ment.

Az új hungarikumoknál is elhangzott, hogy hozzájárulnak az értékőrzéshez. Én úgy gondolom, az élményőrzéshez, kedves történetekhez is.