2024.06.28. 13:26
Fidesz-KDNP: immár Sztraka Ernő nevét viseli a Kórház utcai híd
A Fidesz-KDNP-frakció (Opauszki Zoltán tanácsnok, Szente Béla) pénteken a városházán tartott sajtótájékoztatón értékelte a csütörtöki városi közgyűlést.
Szente Béla és Opauszki Zoltán értékelt a Fidesz-KDNP-frakció képviseletében. Fotó: Licska Balázs
Elmondták, hogy frissítették, aktualizálták az önkormányzat lakásrendeletét, a jogszabály átfogó módon foglalkozik a város lakásállományával. A közterület-használattal kapcsolatos rendelet is napirendre került, ebben rendelkeznek arról, hogy a közterületek milyen díjak mentén vehetők igénybe. Foglalkoztak a parkolási rendszerrel, illetve a parkolási díjakkal is.
Hozzátették: helyi kezdeményezések alapján indítványozták, hogy nevezzék el Sztraka Ernő városi mérnökről – akinek rengeteg épület, például a városháza is köszönhető – a Kiss Ernő és a Kórház utcákat összekötő hidat, amelyet egyébként pont ő tervezett. Most döntöttek is a névadásról. Eddig semmilyen épület, közterület nem viselte Békéscsaba díszpolgára nevét.
A tervek szerint a 190-ből mintegy 110 dűlőutat is elneveznek Békéscsabán, azokkal foglalkoznak, amelyek lakottak vagy amelyek mentén található épület. Az előkészítést követően kikérték a Belügyminisztérium véleményét az ügyben, most pedig a földhivataltól várnak egy állásfoglalást, utána születhet a dűlőutak elnevezéséről végleges döntés. Olyan megoldást szeretnének, amely a lehető legkevesebb teherrel jár a dűlőutak mentén élő családoknak.