2024.06.06. 13:47
Gyalogosan indulnak Gellértegyházára
Az Orosházi Dr. László Elek Kórház Egészségfejlesztési Irodája (EFI) összefogva a Pünkösdi Zarándoklatért Egyesülettel, sétára hívja az időseket és fiatalokat. Az úti cél a Gellértegyházi Történelmi Szabadidő és Szórakoztató Emlékpark.
Az orosházi főtérről, az üveg körtefától pénteken 9 órakor indulunk, majd közel 7 kilométeres séta után érkezünk Gellértegyházára – ismerettete a részleteket Czank Klára. Az EFI vezetője elmondta, megérkezés után zsíros kenyérrel, zöldségekkel és limonádéval megvendégelik a gyaloglókat, de ezzel nem ér véget a program.
– A helyszínen a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány képviselője A gyaloglás szerepe az idősek életében címmel tart előadást, majd kollégáink testtömegösszetétel, BMI-, vázizom- és zsigeri zsírszázalék meghatározást, vércukorszint és vérnyomás mérést végeznek az érdeklődőknek – tette hozzá az irodavezető.
A programok végén természetesen visszafelé is gyalog indulnak a résztvevők, ám aki nem bírja a hosszabb távot, az a közeli megállóban felszállva autóbusszal is visszamehet a belvárosba.