Letarolt fák

2024.08.14. 06:37

Ufóroncskutatók harminc évvel ezelőtti rejtélyt fejtettek meg Gerlán

Letarolták a fákat 30 évvel ezelőtt a gerlai tanyák menti erdőben, pontosan nem tudni azonban, hogy mi történt. Akkor megjelent egy cikk a Békés Megyei Hírlapban, amelyben azt találgatták, hogy gömbvillám, forgószél vagy egy arra tévedt ufó okozhatta a fák pusztulását. A közelmúltban ufóroncskutatók nyomoztak a területen, és a vizsgálat megdöbbentő eredményt hozott.

Licska Balázs

Nehezen megmagyarázható jelenséget észleltek a gerlai tanyák menti erdőben, amely a Dobozi útról Békés felé haladva balról található – írta a Békés Megyei Hírlap 1993. február 9-én megjelent számában. A szerző szerint olyan, mintha egy körben és egy bizonyos magasságban leborotválták volna a fákat. Azzal zárta a cikket, hogy a jelenség valódi talány, és azt fejtegette, hogy gömbvillám, forgószél vagy egy arra tévedt ufó állhat annak hátterében.

ufó, jelenség,nyomozás
Egy 30 évvel ezelőtti jelenség kapcsán nyomoztak a napokban Tóth László vezetésével az ufóroncskutatók Gerlán Fotó: Boskovitz Péter

Ufóroncskutatók nyomoztak, minden eszközt bevetettek

Mivel ennyi idő után sem derült ki, hogy mi történt, a közelmúltban Tóth László vezetésével az ufóroncskutatók egy maroknyi csapata nyomozott a területen. Elmondta, hogy elsőként a helyi kocsmában gyűjtöttek információt, beszéltek többekkel, köztük azzal is, aki – ahogy most, akkor is – a közeli tanyán élt. A beszámolók alapján akkor nyárfákat érintett a jelenség, most azonban nem nyárfákat, hanem tölgyfákat kerestek, mivel a területet azóta újratelepítették. 
Kör alakban és egy bizonyos magasságban minden fát vízszintesen elfűrészeltek, és ehhez csatlakozva volt egy terület, ahol valamivel magasabban vágták le a fák tetejét – folytatta Tóth László. Az ufóroncskutatók csapata kettévált, voltak, akik drónoztak és további interjúkat készítettek a szemtanúkkal, voltak, akik fémdetektorokkal és mérőeszközökkel dolgoztak. A területen, ahol 30 éve letarolták a fákat, a szokásosnál jóval komolyabb radioaktív sugárzást mértek.

Kiderült, hogy mi történhetett 30 éve

A vezető elmondta, hogy bár ufóroncsokat, alkatrészeket nem találtak, kirajzolódott a nyomozás során, hogy mi történhetett 30 éve Gerlánál. Kiemelte: biztos, hogy nem földi technológia, nem ember alkotta szerkezet volt az, ami így kettévágta a fákat. Az elképzeléseik szerint egy műszaki hibás ufó lebeghetett az erdőben és fűrészelhette el a fákat a körben, majd, miután sikerült a problémát elhárítani és elindulni, újra tarolt a gépezet, valamivel magasabban, ez lenne a körhöz csatlakozó rész. 

ufo,kutatás,újságcikk
Ez a cikk jelent meg a különös jelenségről 1993. február 9-én a Békés Megyei Hírlapban

Hasonló jelenséget tapasztaltak az osztrák határ közelében, ahol – a gerlai esettel ellentétben – nemcsak tarolt, hanem állítása szerint tényleg le is zuhant egy ufó. Nyolc-tíz éve kezdték az ufóroncskutatást, Gerla volt a hetedik helyszín, ahol megjelentek, a csapat pedig többtagú annál, mint ahányan itt jártak, de hogy mekkora, azt nem árulta el. Eljutottak olyan észlelőkig, akik tárgyi bizonyítékokat adtak át nekik, és ahogy nála, több csapattagnál is vannak ufóroncsdarabok. 
– Mindegyik kutatás érdekes, lenyűgöző, nincs jobb vagy rosszabb – fogalmazott Tóth László, aki szerint mindegyik egy-egy mozaikdarab, és egyre inkább kirajzolódik, hogy mi is folyik az országban. Az emberek többnyire kedvesek, segítőkészek, Gerlán is ezt tapasztalták.

Négyévesen rabolták el először az idegenek Tóth Lászlót

Tóth László a Magyar Ufókutató Szövetség tagja, amelytől két alkalommal is nívódíjat érdemelt ki, elismerve kutatási, ismeretterjesztő és publikációs tevékenységét. Ennek kapcsán megemlítette, hogy az egykori Ufó magazinban több mint hatszáz cikke jelent meg. 
Azt mondta, hogy 4 éves kora óta visszatérő vendégek nála az idegenek, többször is elvitték, és kiemelte, hogy ennyi találkozás után sem kedvelte meg őket. 4 éves volt, amikor először elrabolták, emlékszik is rá, hogy egy mikrochipet ültettek belé, és hozzátette, hogy ezt csak több évtizeddel később, pár éve tudta bebizonyítani, orvosi papírokkal rendelkezik erről. Tizenhatszor látott ufót, ezek közül a legemlékezetesebb számára egy – pontosabban kettő – 1997-es eset. Elmondta, hogy a szomszéd férfival volt kint az utcán, amikor zuhanórepülésben közelítette meg őket egy ufó, ettől a szomszéd teljesen sokkot is kapott. Azonnal elővette a korábbi észlelők beszámolóit, amelyekből arra következtetett, hogy az ufó másnap visszatér majd. Kicsődítette az egész szomszédságot, és másnap tényleg jött is az ufó, mindenki látta a szerkezetet. Ezt követően mondták is, hogy eddig bolondnak tartották, de most már hisznek neki.

Folyamatos kontroll alatt áll az emberiség

Folyamatos ellenőrzés alatt van az emberiség – ecsetelte Tóth László, aki szerint 35-féle űrlény látogat rendszeresen a Földre, egymással szövetségben. Az idegeneket két nagy csoportra lehet osztani: vannak, akiknek megfelelő a földi légkör, azaz ugyanazt a levegőt lélegzik be, mint az emberek, vannak, akik számára viszont mérgező, ezért szkafandert viselnek. Ugyanúgy két lábuk, két kezük és egy fejük van, mint az embereknek, viszont valamivel magasabbak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában