2024.09.07. 06:35
Megdöbbentő képek az aszály pusztításáról, az ökológus szerint lépni kell
Évek óta rendszeresen járja a Körös-Maros Nemzeti Park tájait Molnár Ábel Péter, a gödöllői Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem ökológusa. Legutóbb egy augusztus közepén készült fotósorozatával került az érdeklődés középpontjába, amely a park egyes területeinek drasztikus kiszáradását mutatja meg. A szakembert a rendkívüli aszály okairól és a megoldásokról kérdeztük.
Molnár Ábel Péter az elmúlt nagyjából tíz esztendőben 2-3 havonta járja a Körös-Maros Nemzeti Park területét. Munkájának többek között az a célja, hogy nyomon kövesse az élőhelyek változásait, valamint segítse a park legértékesebb területeinek kezelését. A rendszeres botanikai felmérésekből olyan tanulságokat igyekszik leszűrni, melyek fontosak lehetnek az aktuális és jövőbeli kezelések kapcsán. A szakembert ezúttal egy néhány héttel ezelőtti Facebook bejegyzése kapcsán kerestük meg, mely meglehetősen nagy vihart kavart a közösségi médiában, hiszen kendőzetlenül mutatja be, milyen pusztítást végzett az idei aszály az alföldi tájon.
A táj kiszáradása nyáron természetes folyamat, az aszály ideje és a mértéke az, ami lényeges
Az ökológus elmondta, a nemzeti parknak számos olyan törzsterülete van, ahol mindig megfordul a bejárásai során, ilyen például a Csanádi-puszták, a kardoskúti Fehér-tó, a Tompapusztai és a Csorvási löszgyep, a Kígyósi-puszta, a bélmegyeri Fás-puszta és a Kis-Sárrét. Szerinte ugyanis egy élőhelyet akkor lehet ökológiailag „megérteni”, hogyha az ember ott van akkor is, amikor a legnagyobb szárazság van, illetve télen is látni kell, amikor le van fagyva vagy el van borítva hóval a terület.
A szikes puszták mélyedéseinek a vízborítása például meglehetősen dinamikus: a télen összegyűlő csapadékból nagy kiterjedésű, több száz hektáros vizek jönnek létre, amik utána persze kiszáradnak. A legfontosabb információ viszont az, hogy mikor és hogyan száradnak ki. Normál esetben a legtöbb mocsárból július környékére tűnik el a víz, azonban az idei és a két évvel ezelőtti aszály esetében voltak olyan mocsarak, amelyekben még tavasszal sem figyeltünk meg vízfelületet. Ezek nyomonkövetése és a növényzet változásainak vizsgálata szerves részét képzi a kutatásainknak
– részletezte a tevékenységének lényegét.
Nem a csapadék mennyisége változott, hanem a hőmérséklet lett sokkal magasabb
Az ökológus kifejtette, ami nem normális az elmúlt 20-25 évben az az, hogy nagyon komoly melegedés indult el, nemcsak a térségben, hanem alapvetően Magyarországon is. Szerinte ezt jól jelzi, hogy a mérések kezdete óta a tíz legmelegebb évből kilenc 2000 utáni és ebben még az idei év nincs is benne. Megjegyezte, hogy azért olyan erősek a mostani aszályok, mert ugyan a csapadék mennyisége lényegesen nem változott az évek során, azonban mivel sokkal melegebb van, ezért hamarabb elpárolog a területen lévő adott vízmennyiség. Például 1983-tól 1995-ig ugyan volt már egy hasonlóan aszályos időszak, de akkor a nyári hónapok átlaghőmérséklete 2,5 Celsius fokkal alacsonyabb volt, mint az elmúlt években, emiatt nem is volt akkora probléma belőle. Mint mondta, ezek azért intő jelek, mert azt mutatják, hogy a mostani aszályok sokkal „forróbbak”, mint a korábbiak.
Ha a melegedés így folytatódik, lassan búcsút inthetünk a kukoricának vagy a napraforgónak
Molnár Ábel Péter azt is kiemelte: számos jelenséggel találkoznak, melyek korábban nem voltak jellemzőek. Olyan például, hogy bizonyos erdők fáinak a 70-80 százaléka elpusztul, korábban nem volt. Ez történt a kígyósi Nagy-erdő nagy részével, de Bélmegyeren és a Csanádi-pusztákon is voltak hasonló esetek. Hozzátette, hogy a löszgyepek, amelyek a táj gazdálkodott termőhelyének természetes gyeptípusa, sem álltak helyre a 2022-es aszály óta, sőt átalakulóban vannak, sztyeppesedés kezdődött meg bennük. Ez egy ökológiai indikátor arra vonatkozólag, hogy a szántott csernozjom talajok is elkezdtek szárazodni. Ez abból is látszik, hogy augusztusra sárgára szárad minden, gyakorlatilag nem marad zöld szín a tájban. Az ökológus beszélt ennek kapcsán a mezőgazdaság helyzetéről is. Szerinte idővel a jelenlegi növénykultúráknak nem lesz alkalmas a termőhely és a klíma, magyarul lassan búcsút inthetünk a kukoricának vagy a napraforgónak, helyettük inkább érdemes lesz átállni a cirokra, vagy az őszi kalászosoknak lesz még nagyobb szerepe. Ugyanakkor kitért arra is, hogy a jövőt tervezni azért nehéz, mert nem lehet tudni, milyen trendet mutat majd a klíma.
A vízmegtartás lenne a legfontosabb azért, hogy emelkedjen a talajvízszint
Ahogy egy hortobágyi közmondás tartja: nem az esővel kell törődni, hanem a tetővel, hogy a széna és a jószág ne ázzon meg. Molnár Ábel Péter szerint ugyanezt kell alkalmazni az aszály esetében is.
– Alapvetően nem az aszállyal kell foglalkoznunk, hanem azzal, hogy a tájaink jobban bírják a szárazságot. A vízmegtartásnak például prioritásnak kellene lennie. Azok a gyakorlatok, miszerint a csatornákat tél végén előürítik, hogyha jön tavasszal nagyobb csapadék, akkor a belvizet gyorsan el lehessen vezetni, szinte kiszívják a talajainkból a vizet, ezért süllyed olyan ütemesen a talajvízszint nemcsak a Homokhátságon, hanem a lösztájainkon is most már – magyarázta. Kifejtette, hogy a szabályozások előtt a folyóink elöntötték a tájakat, valóságos mocsárrendszereket hozva létre, jó példa erre a Kis- és Nagy-Sárrét egykori mocsárvilága, melyek hatalmas párolgási felületeket biztosítottak a zivatarképződéshez. – Egy öngerjesztő szárazodási folyamat sújtja a tájainkat, melyet úgy lehetne tompítani, hogy igyekszünk megőrizni a helyben lehullott csapadékot, ezáltal segíteni a talajvízszint helyreállását, illetve olyan víztereket hozunk létre mélyfekvésű részeken, amelyek aszály idején is tudnak párologtatni, segítve a csapadékképződést – összegezte.
Megdöbbentő képek az aszály pusztításáról
Fotók: Molnár Ábel Péter Ökológia Facebook oldala
