Közlekedés

2 órája

Jelzőtáblák, zebrák, egyirányú utcák: felülvizsgálták a forgalmi rendet Békéscsabán

Áttekintette egy szakértő cég az elmúlt időszakban Békéscsaba közlekedési rendszerét. A forgalmi rend felülvizsgálata során átnézték a jelzőtáblákat, hogy hol érdemes kijelölt gyalogos átkelőhelyeket, zebrákat létesíteni, egyirányú utcákat kialakítani, lakó-pihenő övezeteket kijelölni. De a parkolási problémákat ugyancsak számba vették – a vasútállomástól a piacon át a kórházig –, megnézték, célszerű-e az övezetet bővíteni.

Licska Balázs

A forgalmi rend felülvizsgálata és a parkolási rendszer kapcsán egy összességében csaknem 300 oldalas dokumentum született. A tanulmányt egy több hónapon át zajló szakértői munka előzte meg, a szakemberek bejárták és a közlekedés tekintetében górcső alá vették az egész várost. A dokumentumban pedig rengeteg javaslatot fogalmaztak meg az önkormányzat számára. A téma a napokban került Békéscsabán a városi közgyűlés elé.

forgalmi rend, közlekedési rendszer, parkolás, Békéscsaba
Felülvizsgálták a forgalmi rendet, átnézték Békéscsaba közlekedési rendszerét, a jelzőtábláktól a zebrákon át az egyirányú utcákig. Fotó: Bencsik Ádám-archív

Szarvas Péter polgármester, valamint a Fidesz-KDNP-frakció nevében Opauszki Zoltán tanácsnok is arról beszéltek nemrég, a városi közgyűlést követő sajtótájékoztatóikon, hogy ezek a javasolt tételek jelenleg túllépik az elérhető önkormányzati források mértékét. Azaz szükség van arra, hogy felállítsanak egy prioritási sorrendet a feladatok kapcsán. A városüzemeltetési osztály ezért hamarosan ajánlatot is tesz a legfontosabbak elvégzésére. Ugyanakkor a most balesetveszélyes helyzeteket rögtön kezelik, például elrendelték a jelzőtáblákat eltakaró növényzet ritkítását.

Rengeteg vélemény hangzott el a forgalmi rend kapcsán

Az ülésen is rengeteg vélemény hangzott el Békéscsaba közlekedési rendszerével kapcsolatban. Szente Béla önkormányzati képviselő szerint meg kell oldani a kórháznál a parkolási problémákat, szerinte lehetne területet szerezni akár az István malomnál is. A parkolók számának növelése mellett kardoskodott dr. Juhász István tanácsnok is, felhozva: parkolási övezeten belül 2164 parkoló van, ezek közül 49 áll a mozgássérültek rendelkezésére, ami szerinte csekély.

Nagy Ferenc alpolgármester szerint muszáj foglalkozni Jaminában a Kolozsvári-Franklin-Pataky utcák kereszteződésével, mini körforgalom vagy jelzőlámpa jöhet itt szóba. Varga Tamás alpolgármester szerint szükség lenne tehermentesíteni a belvárost. Paláncz György alpolgármester pedig azt emelte ki, hogy a szakértők szerint a Közgénél nincs szükség zebrára, szerinte viszont van jogosultsága, hiszen több száz diák közlekedik ott naponta.

Kétféle probléma fordul elő a jelzőtáblákkal

A szakértők a jelzőtáblák esetében két alapvető, többször előforduló problémára lettek figyelmesek a forgalmi rend felülvizsgálata során:

  1. egyrészt sok a takarásban lévő jelzőtábla, amelyeknél a növényzet karbantartására több figyelmet kell fordítani;
  2. másrészt sok az elavult, rossz minőségű jelzőtábla, amelyek fényvisszaverő-képessége gyenge, sötétben nem igazán láthatóak.

A szakértők hangsúlyozták, hogy különös figyelmet kell fordítani azokra a jelzőtáblákra, amelyek nem időben való észlelése közvetlen balesetveszélyt okoz. Ilyenek táblák

  • az elsőbbséget szabályozók,
  • a kijelölt gyalogos átkelőhelyeknél, zebráknál lévők,
  • az utat keresztező kerékpárutat jelzők.

Pár helyen bevezetnék a 30 kilométer/órás sebességkorlátozást

Felülvizsgálták a sebességkorlátozásokat is. A Ligeti soron nemcsak a temető és a Sikonyi út közötti szakaszra, hanem végig, a Kórház utcától javasolták a 30 kilométer/órás sebességkorlátozás bevezetését. Ajánlották a 30 kilométer/órás sebességkorlátozást Jaminában, a Mokos-Pongrácz-Kner-Tildy utcai csomópontban, a Mokos József és a Tildy Zoltán utcák felől; továbbá a Mokry utcában a Körösi és a Bokor utcák közötti részen a beláthatatlan, szűk ív miatt.

Több helyen indokolt lenne zebrát, kijelölt gyalogos átkelőhelyet létesíteni

Vizsgálták azt is, hogy mennyire indokolt valóban kijelölt gyalogos átkelőhelyeket létesíteni azokon a helyszíneken, ahova zebrákat kezdeményeztek. Javasolták kijelölt gyalogos átkelőhely kialakítását például

  • az Urszinyi Dezsőné és a Deák utcák kereszteződésében,
  • a Thurzó és a Deák utcák kereszteződésében,
  • a Dobozi és a Dedinszky utcák kereszteződésében,
  • a Kazinczy és a Kisszik utcák kereszteződésében,
  • a Pataky László és a Pongrácz András utcák kereszteződésében,
  • a Franklin és a Boglárka utcák kereszteződésében.

Nem tartották indokoltnak viszont a zebrát bizonyos szempontok alapján

  • a Tessedik és az Arany János utcák kereszteződésében,
  • a Vozárik, a Bánát és a Tessedik utcák kereszteződésében,
  • a Vécsey és a Tulipán utcák kereszteződésében,
  • a Berényi és a Munkás utcák kereszteződésében,
  • a Pataky László és a Mazán László utcák kereszteződésében,
  • az Irányi és a Justh Gyula utcák kereszteződésében.

Száguldoznak az egyirányú utcákban 

Áttekintették, hogy érdemes-e egyirányúsítani bizonyos utcákat, szakaszokat. Az Árpád sor és a Felső-Körös sor egy-egy része most is egyirányú, viszont nem javasolták a forgalom nagysága alapján, hogy a többi része is legyen az. Hasonló megállapításra jutottak a Körgát sor és a Tünde utca esetében is, miközben azt szintén jelezték, hogy vélhetően többen száguldoznának.

A Lencsési lakótelepen, a Pásztor utcában csak akkor tanácsolták az egyirányúsítást, ha a helyiek igénylik, mert egyébként a kétirányú forgalom nem okoz balesetveszélyt, több parkolóhely sem lenne. A jelenlegi helyzet fenntartását javasolták, azaz azt, hogy ne legyen egyirányú a Berzsenyi utca a Gyulai út és a Bajza utca között, a Thurzó utca a Gyulai út és a Bajza utca között, a Táncsics utca az Orosházi út és a Tompa utca között.

A belvárosi parkolási problémákat ugyancsak számba vették a szakértői anyagban. Fotó: Bencsik Ádám-archív

A belvárosban, a Szív, a Lázár és a Szigetvári utcáknál bizonyos változtatásokat tartottak célszerűnek: legyen több szakasz egyirányú. Javasolták az egyirányú forgalmi rend bevezetését Jaminában, a Török Ignác utcában. Szintén azt ajánlották, hogy legyen több szakasz egyirányú a Fövenyes utca környékén; a Fiumei út elején; a Csaba köznél, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál.

Mit lehet kezdeni a két problémás kereszteződéssel?

Megnézték, hogy mit lehet kezdeni a két bonyolult és forgalmas csomóponttal:

Azt írták, hogy Jaminában a problémára megnyugtató megoldást jelentene mind a jelzőlámpás forgalomirányítás, mind a mini körforgalom. Mind a két esetben azonban a jelenleg rendelkezésre állónál több helyre lenne szükség a megvalósításhoz.

A Lencsési lakótelepre vezető szakaszt viszont átfogó módon kellene rendezni a tanulmány szerint, belső elosztó úttal és körforgalommal. De azt is jelezték, hogy a kerékpárút nyomvonalának elhúzása és kiemelése szintén erősítheti a kerékpárosok biztonságát.

Lakó-pihenő övezetet lehet kialakítani több helyen

A szakértők megvizsgálták, hogy hol lehetne kijelölni lakó-pihenő övezeteket. A Vécsey utca 24-26. szám környezete megfelel mindenben a jogszabályi előírásoknak. A Török Ignác utcában és mellékutcáiban is indokolt lehet, viszont itt van egy akadályozó tényező. A Szabadság tér és a Derkovits sor közötti belső rész esetében a parkolások miatt nem javasolták, hogy legyen lakó-pihenő övezet. Ajánlották lakó-pihenő övezet kijelölését az Áchim L. András lakótelepen a Mokry-Zöldfa-Munkás-Schweidel József utcák közötti területen; a Kazinczy lakótelep egy részén, valamint az Erzsébet lakóparkban szintén tanácsolták az övezet bővítését.

Nem építettek parkolókat, viszont sokkal több lett az autó

Nincs elég közterületi parkoló Békéscsabán, a parkolóépítések nem követték az autók növekedésének arányát, ez okoz problémát a város egy részén – állapították meg a tanulmányban a szakértők. Amíg 2010-ben 27 ezer jármű volt Békéscsabán – személygépkocsi, autóbusz, tehergépjármű, motorkerékpár –, addig 2020-ban 33 ezer, azaz 20 százalékos volt a növekedés tíz év leforgása alatt. 

Összefoglalták, hogy mi miatt és milyen parkolási probléma jelentkezik Békéscsabán: 

  • egyes területeken parkolókból kevesebb a kínálat, mint a felmerülő kereslet;
  • a lakótelepi tömböknél a lakásuk előtt állnak le az autókkal a lakók, nem a közelben lévő parkolókban;
  • a gépkocsik szabálytalanul állnak meg, ezzel káoszt okozva;
  • az autósok nem a meglévő helyeken parkolnak. 

Kiszámolták, hogy a tömblakásoknál több mint 7 ezer parkolóra van szükség. Ebből levonták, hogy van csaknem 3800 közterületi parkoló, levonták a parkolóházi parkolók és a garázsok számát, így pedig kijött, hogy összesen 742 parkolóra lenne szükség. Kiderült, hogy a Millennium-lakótelepen, a piac környékén és a belvárosban lévő tömbbelsők kivételével jelentős a hiány a parkolókból, részben ezért is óriási a káosz a vasútállomásnál.

Mi a helyzet a vasútállomásnál és a Kossuth téren?

A vasútállomásnál lévő parkoló úgynevezett P+R parkoló, azonban más céllal is parkolnak ott autósok, például a környékben lakók is ott teszik le a járműveiket. Nappal szabálytalanul is parkolnak ott, annyira telített a parkoló, de a férőhelyek 60 százaléka éjjel ugyancsak foglalt. Azt javasolták, hogy a vasútállomásnál lévő parkoló legyen elkerített és őrzött, és így lehetne díjat is szedni a parkolásért, jelenleg alkalmanként maximum 380 forintot.

Vizsgálták a szakértői anyagban a Kossuth téren és a környékben lévő parkolókat. A Kossuth téri parkoló 80 százalékos telítettséggel működik a napszakok többségében, a Gőzmalom téri 30-40 százalékossal, a Derkovits sori és a Kiss Ernő utcai pedig 40 százalék alattival. A parkolók kihasználtsága tehát nem jelentős, egy-egy rendezvény esetében azonban hiány mutatkozhat.

A kórház és a piac környékén is vizsgálták a parkolást

Megnézték, hogy a mi a helyzet a kórház környékén a parkolással. A Dedinszky utcában lehetne bővíteni, valamint a Kórház és a Dedinszky utcák sarkán lévő zöldterületen lehetne 60-70 parkolót kialakítani. A Kórház utcát be lehetne vonni a parkolási övezetbe, azonban csak a Dedinszky utcával és a Dedinszky utcai kórházi parkolóval együtt, ebben viszont egyeztetni kell a kórházzal.

Vizsgálták a piac környékét is, hogy lehetne-e itt bővíteni a parkolási övezetet. Bár piaci napokon a parkolók telítettsége elérheti a jogszabályban előírt százalékot, nem piaci napokon nem. A parkolóházat pedig csak akkor lehetne fizetőssé tenni, ha a közterületen is fizetős a parkolás. Megállapították azt is: piaci napokon a legközelebbi parkolók jelentős részét nem a vásárlók, hanem a kereskedők veszik igénybe, a vásárcsarnoknál pedig rengeteg a szabálytalankodó autós.

Drágább lehet, szombaton is fizetőssé válhat a parkolás

Békéscsabán a parkolási övezetet két részre kell bontani: van a kiemelt övezet és a normál övezet, előbbiben jelenleg 510 forintot, utóbbiban pedig 460 forintot kell fizetni óránként a parkolásért. Azt javasolták, hogy legyen drágább a parkolás, azaz normál helyett legyen kiemelt övezet az Andrássy úton, a Kinizsi, a Munkácsy, a Katona, a Mednyánszky, a Gyóni Géza és a Haán Lajos utcákban. 

Most csak munkanapokon kell fizetni a parkolásért. A szakértők szerint viszont szombatra – főleg délelőttre – forgalomszervezés miatt is célszerű lehet kiterjeszteni a parkolást a Csaba Center környékén, az Andrássy úton, a Gyóni Géza utcában, a Katona utcában és a Mednyánszky utcában, illetve, amennyiben bővítik a parkolási övezetet a piac környékével, akkor a piacnál is. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában