Ökölvívás

2024.08.18. 07:32

A mesterdiploma megszerzése után a ringben is helytállt Surman Zoltán Jr.

Három profi mérkőzést is rendeztek annak a békéscsabai ökölvívó gála keretében, melynek a békési Surman Box Club volt a házigazdája. A békéscsabai Csaba Centerben közelmúltban megrendezett esemény célja az volt, hogy a békési egyesület tagjai egy edzőmérkőzés keretében mutathassák meg tudásukat. A program színvonalát három profiboksz mérkőzés színesítette. A főmérkőzésen a hazaiak fiatalja, Surman Zoltán Jr. lépett szorítóba másfél év kihagyást követően.

Gajdács Pál

Az amatőr edzőmérkőzéseken a Surman Box Club fiatal tehetségei – Domokos Milán, Harangozó Brúnó Bence, Nagy Zoltán és Sarkadi Balázs – kiváló teljesítményt nyújtottak, küzdeni tudásból mindannyian jelesre vizsgáztak, a ringben a technikai tudásukat is megmutatták.

Surman Zoltán Jr.
Surman Zoltán Jr. (jobbra) és szerb ellenfele, Mihajlo Rajics Fotó: Surman Box Promotion

A profik között három mérkőzést rendeztek, az első párban két szerb, Dusan Klincov és Dusan Dimics küzdött meg egymással a cirkálósúlyban négy menetben. A párharc szoros, kiegyenlített mérkőzést hozott és talán az döntött Klincov javára, hogy a mérkőzés alatt két alkalommal is számolni kellett ellenfelére.

A második párban, a Surman Box Promotion által menedzselt ceglédi Németh Csaba találkozott a szerb Radovan Nedoviccsal, akivel cirkálósúlyban mérte össze tudását, ezt a mérkőzést is négy menetesre tervezték. A két bokszoló korábban már találkozott egymással a ringben, akkor Németh Csaba a második menetben kiütötte szerb ellenfelét. Ezúttal végig ment a négy menet, de a záró etapban az utolsó másodpercben a magyar fiú padlóra küldte ellenfelét, aki ha nehezen is, de felállt és folytatta a küzdelmet. Pontozással végül ismét Németh győzedelmeskedett. 

– Csabától azt kértem, hogy ne rohanjon, hanem próbáljuk meg szépen taktikailag is felépíteni a mérkőzést. Azt gondolom, hogy ez maradéktalanul sikerült is és nagyon szép mérkőzést mutatott be – értékelt a felkészítője, id. Surman Zoltán.

Surman Zoltán Jr. szerb ellenféllel csatázott

Következett Surman Zoltán Jr. és a szerb Mihajlo Rajics csatája. A békési fiú hagyományos profi meccset nem vívott az elmúlt másfél évben, májusban a freebox világbajnokságon szerepelt csupán, amit meg is nyert. Ellenfeléről annyit lehetett tudni, hogy több küzdősportban is jeleskedik és rendszeresen ringbe lép. Elszántságát az is mutatja, hogy rendszeresen részt vesz „pusztakezes” küzdelmekben is.

– Azt kértem Zolitól, hogy az első menetben „hosszú”, főként egyenes ütésekkel indítson és erőteljes támadásokkal próbáljon kezdeményezni, hogy ellenfele érezze az ütőerőt és ezzel próbáljuk meg lelassítani. Ez meg is történt és már az első menetben több keményebb ütés eltalálta a szerbet. Ennek ellenére Rajics a második menetet határozottabban kezdte, de Zoli ekkor is többször elég erősen eltalálta, aki így teljesen lelassulva, a koordinációs képességéből is veszítve folytatta a küzdelmet. A folytatásban olyan szinten egyoldalúvá vált a csata, hogy Rajics a harmadik és a negyedik menetben is többször padlóra került, a vezetőbíró a negyedik menetben be is szüntette a mérkőzést. Mindez azt jelenti, hogy Surman Jr. a negyedik menetben elért TKO-győzelemmel tért vissza a profi ökölvívásba.

A közel másfél éves „szünet” oka nyomós volt, Surman Zoltán Jr. a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán, testnevelő tanári mesterdiplomájának megszerzésére koncentrált, amelyet kitűnő eredménnyel meg is szerzett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában