Hirdetés

2024.07.05. 08:00

Szuperprodukciók a Gyulai Várszínház zenei fesztiváljain is

A Gyulai Várszínház nyári évadának életében mindig különleges szerepet töltenek be a zenei fesztiválok. Ebben az évben a Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivált július 12-én, a Gyulai Vár Blues Fesztivált július 13-án rendezik, amelyeken idén is különleges szuperprodukciókkal találkozhat majd a közönség.

PR cikk

Esszencia

Mint azt dr. Elek Tibortól, a Gyulai Várszínház igazgatójától megtudtuk, a Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál első fellépője rendhagyó módon egy kortárs táncszínházi műhely, a Feledi Projekt lesz, az Esszencia című produkciójával. A zene és a tánc kapcsolatát részben tradicionális, részben kísérletező megközelítésben bemutató előadásban az Oláh Dezső Trió játssza Bartók 15 parasztdal zenéjének ütőhangszerre, bőgőre és zongorára készített adaptációját.

A második fellépő az idén tízéves, az erdélyi és ősi nomád népzenéhez bátran és kreatívan nyúló Zoord zenekar.

A fesztivál zárásaként pedig egy igazi „supergroupot”, a MazsiMÓ-GipsyMÓ nevű formációt láthatjuk, hallhatjuk, amely Magyarországon egyedül játszik katalán rumbára épülő zenét.

A XV. Vár Blues Fesztivál idén Jimi Hendrix Fesztivállá változik, ugyanis három olyan zenekart hívtak meg, amelyik különbözőképpen, de mégiscsak Jimi Hendrix változatos zenéjét játssza. 

Halper Hendrix World

A Hendrix Project talán a legautentikusabban, a Message to Hendrix tagjai már saját egyéniségüket is jobban hozzáadják Hendrix muzsikájához, míg a Halper Hendrix World Halper László új formációja, Hendrix zenéjét nem csak jazz, hanem világzenei elemekkel is ötvözi, s mindez kiegészül a népi fúvós hangszerek mágusának Szokolay „Dongó” Balázsnak a játékával.

Message To Hendrix

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában