Sóskaramellás csiga

Kakaós csiga, túrós táska, lekváros bukta – gyerekkoromban, évtizedekkel ezelőtt nagyjából ennyi volt a választék a péksütemények között a boltokban, ha éppen nem kifli vagy zsemle került a kosárba.

Manapság pedig vagy tíz métert is kitesz az a polcrendszer, amelynek egyes rekeszeiben különféle péksütemények közül válogathatnak a vevők, a málnás meg vaníliás párnától az almás háromszögön keresztül a virslis táskáig. Ahogy pogácsából, úgy csigából is többféle akad: előbbiből van sajtos, burgonyás, tepertős, medvehagymás, utóbbiból pedig kakaós, fahéjas, extrán csokoládés és kókuszos, újabban pedig sóskaramellás.

Vásárló legyen a talpán, aki képes eltolni a bevásárlókocsit a péksüteményes pultok előtt úgy, hogy ne pakolná tele a kosarát és kóstolná végig a felhozatalt. De az eladóknak is résen kell lenniük, hogy megkülönböztessék egymástól a ránézésre nagyon hasonló termékeket.

Ez nem is jött össze a minap az egyik boltban. Egy vevő tért vissza felháborodva, hogy többet kértek el tőle a kasszánál a fahéjas csigáért annál, mint amennyibe került a kiírás szerint. A reklamáció természetesen jogos volt, és vissza is kapta azt a bizonyos plusz száz forintot. Az szintén kiderült, hogy hol csúszott el a dolog: az eladó azt gondolta, hogy sóskaramellás csiga lapul a zacskóban.

A vásárló hangoskodása akár negatív reklámot is csinálhatott volna az üzletnek, az viszont, hogy milyen csendesen és nyugodtan kezelték a helyzetet az eladók, példaértékű volt, így szerintem jól sült el a dolog. Be is pakoltam rögtön egy fahéjas és egy sóskaramellás csigát a kosárba.