Örök körforgás

Járdán fagyoskodó, sérült szárnyú erdei fülesbaglyot talált tegnap egy iskolába tartó kislány Békéscsabán. Édesanyja, egy másik járókelő, valamint egy madármentő figyelmességének köszönhetően a tollfüles az éjszakát már a szentesi madármentő állomáson töltötte. Nagyszénásról is segítséget kért valaki egy legyengült hattyúnak, mely céltalanul bolyongott az utcán. 

Réges-régi történet jutott eszembe. Nyolc-kilencéves lehettem, amikor nagymamám udvarán játék közben én is egy madárra lettem figyelmes. Kis partifecske volt, erőtlenül hevert a fűben. Fogalmam sem volt, mit kellene tenni, de ösztönösen éreztem, folyadék és élelem nem árthat neki. Lecsapkodtam hát néhány legyet, szereztem egy szemcseppentőt, felszívtam egy kis vizet a "kantából". Ha jól rémlik, a fecském legalább tíz legyet lenyelt, a pipettából pedig jóízűen kiitta a cseppeket. Aztán angolosan távozott. Olyan erőre kapott, hogy kezeim közül egyetlen szemvillanás alatt a kék magasságba veszett. A sikeres mentés emléke édes, a sírásé kicsit élesebb maradt. Nem tudom, mit vártam a madártól, talán marasztaltam volna még. Amíg bajban volt, nem simogattam, aztán már nem maradt lehetőség az ismerkedésre.

Felnőtt fejjel értettem meg, mit jelent: "az illat megmarad a rózsát adó kézben", a jótett nem felejtődik el. Reméljük a bagoly és a hattyú azzal hálálja meg a jóakaratú emberek gyámolítását, hogy meggyógyul és visszatér az örök körforgásba.