Hamburger

Egész tinédzser koromban nagy „gyorskajás” voltam. Sosem tudtam nemet mondani egy jó hamburgerre, pizzára, pláne egy jó dönerre. Nagy divatja is volt akkoriban ezeknek az ételeknek, a földből is hamburgerezők és pizzázók nyíltak, no meg persze ott voltak a közkedvelt gyorsétterem láncok is. Persze a mai fejemmel gondolkozva biztosan nem habzsolnám ezeket az „élvezeteket” olyan nyugodtan, mint ahogyan azt a gondtalan kamaszkoromban tettem. Meglett ugyanis a böjtje, hiszen akkoriban jóval kevésbé figyeltek oda az alapanyagokra és adalékanyagokra.

Ma már köze nincs az étkezésemnek a 15-20 évvel ezelőttihez képest. A hamburgerről, a nagy kedvencemről és a pizzáról persze nem mondtam le. Máig nagy kedvencem mindkettő. Ám a gyorséttermeket mondhatni nagy ívben kerülöm, és ha ilyen ételt veszek, akkor jól megválogatom a helyszínt. Jöhet a válogatott, főleg helyi termelőktől származó alapanyagokból készült kézműves burger, az érlelt lisztes, szintén kézműves olasz pizza, amiket egyre gyakrabban magam is elkészítek otthon. Utóbbi ellen a családnak sincs kifogása, olyannyira, hogy mindkettőt „követelik” is legalább havonta egyszer. 

Az alapanyagokat magam szerzem be, a tésztákat én gyúrom, még a hamburgerhez is. Ha éppen nem kapok megfelelő marhahúst, készítek csirkés burgert, legutóbb pedig a házi készítésű csibemájasom is nagyot aratott. De ami az ízeknél fontosabb: tudjuk, hogy mi van bennük, és azt is, hogy nem leszünk az otthon készült pizzától és hamburgertől évek múlva sem betegek akkor sem, ha sűrűn kerülnek az étlapra.