Kalács

A reggeli nálunk egy igen fontos dolog. Mindennap együtt ülünk le, közben beszélgetünk. De nemcsak a családi együttlét jelentős ilyenkor, hanem az is, hogy mit eszünk. A lányok nagy kedvencei közé tartozik a müzli, a pirítós, vagy éppen a nutellás kenyér, de a 11 évesünk hétvégén szívesen készít már magának kiadós szendvicseket is. A párom a korai órákban a sósat részesíti előnyben, nála a legnagyobb kedvenc a szeretett pékségünkben kapható krumplis-tejfölös pogácsa.

Velem kapcsolatban a reggeli helyzet kicsit más, mint a többieknél. Nincs állandó kedvenc, időszakos kedvenceim vannak. Olykor hónapokig csak vajas-lekváros pirítóssal vagyok hajlandó indítani a napot, máskor fahéjas tekercsre vágyom hosszú ideig, és persze létezett már többszörös visszatérőként a kakaós csiga szezon is. Most pedig a kalácsnál tartok. Ez a „szerelem” immár második hónapja él, és a kalácsevésen belül különböző szakaszaim vannak. 

Kezdtem a sima, kence nélküli verzióval, kakaó kíséretében, majd jött a lekváros változat, most pedig a vajas-mézes a nyerő. Ez utóbbitól nem is igazán tudok szabadulni, és igen kellemetlenül indul a napom, ha hétvégére elfogy a kalácskészletünk, ráadásként a pékséget is kiürítik előttünk. Nincs más lehetőségem, mindig oda kell figyelni a készletre. Gondoltam én egy darabig. Majd hétvégén szembejött velem interneten egy kalács recept, amitől kedvet kaptam a sütéshez. Persze nem mertem belevágni az ismeretlenbe, inkább elkértem nagymamámtól a jól bevált, családi receptet. Így a következő hétvégére már biztosan nem maradok kalács nélkül...