A gyulai zsidóság elhurcolásának tragédiájára emlékeztek - galériával

Markovics Zsolt miskolci főrabbi gyulai zsidóság elhurcolásának 80. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen elmondta, 80 év nagyon különleges, mert az önvizsgálat, a számonkérés és a múlt néhány emléke találkozik a jelenben, és visz a jövő felé.

– Mindannyiunkat, akiket érint ez a borzalom, megvan a személyes története, a személyes tragédiája – emelte ki a főrabbi, aki a megemlékezésen beszélt arról, hogy a családja 56 tagját vitték el, és közülük hárman élték túl Auschwitzot.

A zsidóság elhurcolása: nyolcvan éve keressük a választ

– Nyolcan éve válaszokat keressük, és a kérdésünk mindig és mindig ugyanaz: miért? Azt hiszem, nyolc évtized távlatából igazán eljött annak az ideje, hogy bármennyire is fáj, bármennyire is érthetetlen, kimondjuk, hogy a miértre nincs válasz – fogalmazott. – Nyolcvan év távlatából talán az marad meg, hogy talán tudjuk hol van Isten, mert a teremtő ott rejtőzik valamennyiünk szívében és lelkében. S talán a nyolcvanadik évfordulón azt is tudjuk, hol vannak az emberek. Az emberek ott voltak a vasárnapi megemlékezésen, és egyetlen feladatuk van nyolcvan évtizeddel a holokausztot követően. A feladat az, hogy emberek legyetek, hibákkal, problémákkal, de ugyanakkor érző szívvel, érző lélekkel, mert ki kell mondanunk, igazi embernek lenni a világ legjobb dolga. Teremtsük meg az embert, aki él és dolgozik, aki tud szeretni, tisztelettel lenni a másik iránt, tud tolerálni, aki el tudja fogadni azt, ha valaki más, ha valaki nem úgy él, nem úgy gondolkodik, ahogy ő.

Nem tudjuk feledni a borzalmakat

Szuggesztív emlékbeszédében Zámori Ida, a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium főigazgatója Heyman Éva, egy zsidó kislány naplója segítségével idézte fel azokat a szörnyűségeket, amelyet 1944-ben a zsidóságnak el kellett szenvednie. A napló 1944. május 30-án szakadt félbe, amikor Évát elhurcolták a németek. A kislányt 1944. októberben gyilkolták meg Auschwitzban. 

– A napló 1945-ben került édesanyja birtokába, a családot az emberi gonoszság és kegyetlenség szakította szét – tette hozzá Zámori Ida. – Nyolcvan év telt el azóta, hogy a zsidóságot elhurcolták otthonaikból, életükből, mindennapjaikból. S bár a régi házak helyett újak épületek, az emlékektől poros utcákat már rég lemosta az eső, fájdalmunkat az idő múlása sem enyhíti. Nem tudjuk feledni a borzalmakat, az embertelenséget, a megbocsájthatatlan kegyetlenséget.

Mint mondta, amikor emlékezünk nem csak a múltat idézzük fel, hanem a jövőbe is tekintünk: – Emlékeznünk kell a borzalmakra, hogy soha ne ismétlődhessenek meg. Emlékeznünk kell a bátorságra és a túlélésre, hogy erőt meríthessünk belőle. Emlékeznünk kell a szeretetre és az összetartozásra, hogy közösségünk továbbra is erős és egységes maradhasson. Ez a jövőbe vetett hit segíthet át minket nehézségeinken – hangsúlyozta.