Hugyeczné Krnács Katalin: nagyon kell tudni szeretni a gyerekeket

– Lezárult a tanév, csend van a Közgé épületében, de úgy látom, azért akad tennivaló – vetettük fel Hugyeczné Krnács Katalinnak.
– Lezárult a tanév, és fontos, hogy a dokumentumok is le legyenek zárva. A következő tanévben, októberben és novemberben sokan, nagyjából 45-en tesznek majd előrehozott érettségi vizsgát, nekik osztályozót kell szervezni augusztusban, most arra is elő kell készülni. 

– Milyennek értékeli a Közgé előző tanévét?
– Folyamatosan fejlődünk. Bár a gyerekek változnak, a szakmai képességek terén jó irányba megyünk: országosan a negyedik legjobb technikum lett a Közgé, a szakmai versenyeken is az elsők között vannak a tanulóink. Motiválóan hat a diákokra az ösztöndíj összege is, bíznak benne, hogy ha jobban tanulnak, akkor több pénzt kapnak.

– Mindig is pedagógusnak készült?
– Igen. Középiskolásként is ide jártam. Akkoriban a saját osztálytársaimmal foglalkoztam, azokkal, akiknek nem ment annyira valamilyen közgazdasági tantárgy, és reggelente hamarabb bejöttünk, együtt tanultunk, készültünk. Akkor döntöttem el, hogy pedagógus leszek, és egy szakmai versenyen elért eredményemnek köszönhetően automatikusan felvettek az akkor Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre, ahova rögtön tanárszakra jelentkeztem. Az ötödik év után pedig ide tértem vissza.

– Ezt követően hogyan alakult a pályafutása?
– Innen indultam. Később dolgoztam öt évet a közigazgatásban, a munkaügyi központban is – ahol szintén tanítottam, a kollégáimat –, aztán viszont visszavágytam az iskolába. Egy alapítványi iskolában helyezkedtem el, majd ide 2013-ban tértem vissza.

– Egy laikus számára kissé száraznak tűnhet a közgazdaságtan, de gondolom, hogy megvan a maga szépsége.
– Szerintem nem száraz. A számvitel teljesen a logikára épül, azt kell megérteni, és utána lehet haladni. A statisztikából, a számokból pedig sok mindenre lehet következtetni, legyen szó akár a gazdaságról, akár egy vállalkozásról. Tényleg megvan a maga szépsége. Az egykori diákok most is szeretettel írnak vissza, hogy köszönik, hogy tanítottam őket, és hogy megszerették ezt a szakmát. A kollégáim is így, szívvel-lélekkel tanítanak.

– Említette, hogy nem igazán tankönyvekből, hanem inkább jegyzetekből oktatnak.
– Változnak a jogszabályok, a tankönyvekben pedig nem tudnak olyan gyorsan változtatni. Az alap közgazdaságtan még jó, még a statisztikát is lehet használni, de egy számvitelnél, egy adózásnál már automatikusan kell igazodni a gazdasági körülményekhez. Ha megváltozik az adó mértéke, akkor azt újra kell számolni; van, hogy a munkabért kell újraszámolni a módosítások miatt. A régi tankönyvek zavaróak lehetnek, hogy akkor most mik is a szabályok, ezért használunk inkább saját jegyzeteket. Naprakésznek kell lenni.

– A közel négy évtizedes pedagógusi pályafutásából mit emelne ki?
– Ebbe az iskolába beolvadt egy alapítványi iskola, össze kellett hozni a két intézményt, az órákat, a kollégákat. Közben biztatni is a kollégákat arra, hogy a diákokkal vegyünk részt szakmai versenyeken, mert eredményeket érünk el. Ezek mind komoly feladatok, közben pedig megy a mindennapos munka. Emellett adódnak újabb feladatok, például újabb képzéseket indítunk be. 

– A városi pedagógusnapi ünnepségen, ahol átvette a kitüntetését, rengeteg dicséret hangzott el a méltatása során: lelkiismeretes, precíz, megbízható, becsületes és őszinte, személyisége biztonságot sugároz. Mitől lesz jó vagy – stílszerűen – kiváló egy pedagógus?
– Nagyon kell tudni szeretni a gyerekeket. Alkalmazkodni is kell a diákokhoz, de közben tudni is kell őket vezetni, irányt kell nekik mutatni. Meg szoktuk beszélni, hogy mit hogyan kellett volna csinálni. Együtt dolgozunk, bevonom őket az órai munkába. És mindig dicsérem őket, kell nekik az elismerés, az osztály előtt is.

– Hogyan fogadta a kitüntetést?
– Teljesen meglepődtem, nem is tudtam, hogy jelöltek, de aztán azt mondták, hogy érdemes vagyok rá ennyi év után. Jólesett. Köszönetet kell mondanom a családomnak is. Érezték, hogy fontos számomra az iskola, persze ők is mindig fontosak, és úgy vélem, hogy tudtam a család és a munka között egyensúlyt teremteni.