Zsebpénz

Ha én találtam volna meg a gyulai lottózóban a földön a százezer forintot, biztosan visszaadom. Egy ilyen szerencsehelyen ugyanis tuti, hogy balszerencse ér, ha nem így cselekszem. Van kamera, és ma már jól kivehető felvételeket készít. Mondom ezt úgy, nagy okosan, hogy nem én találtam a százezret. Ha elém esnek le a bankók, lehet, hogy értük nyúlok. Talált, könnyen jött pénz. Nem mástól vettem el, csak jókor voltam, jó helyen. 
Az ügy részleteit nem ismerem, így csak gondolom, hogy a nyomozók a videófelvételek alapján láthatták, hogy az elkövető láthatta, kinek a zsebéből esett ki a pénz. Mégsem adta vissza vagy adta oda a lottózó munkatársainak. Amit viszont látatlanban elhiszek a gyanúsított vallomásából: megkönnyebbült, amikor szembe találta magát a rendőrökkel. Tudta, hogy nem volt helyes, amit ösztönösen tett, rosszul döntött. 
Kondoroson, a Napsugár vendéglő szomszédságában nőttem fel, a kerékpárút mellett van ma is a házunk. Ahogy záróra után biciklivel kergették a kígyókat a bácsik, vagy mondjuk úgy, hogy kacsáztak, rendszerint előttünk hasaltak el a fűben. Addig vitte őket az első lendület. Időnként segítettem felállni nekik, és irányba állítottam őket. Vakmerően vagy visszaszálltak a biciklire, vagy tolták a kerékpárt. 
Időnként csillogott a fűben valami. Aprópénz volt, ami kihullott az esésnél a nadrágzsebükből. Nos, ez volt az én zsebpénzem másnap a suliban kiflire és iskolatejre. A szüleim meg rendes, spórolós gyereknek tartottak. Aki ráadásul szeret esténként a ház előtt levegőzni.