Kekecek világa

Nagyon régen, amikor még nem a világhálón élték ki frusztrációikat a megmondóemberek, ismerősöm a strandon puffogott, mert a kávéját műanyag pohárban kapta. Hozzáteszem, nem elit vendéglátóhelyen. Egy fa bungallóban. Ha már kekec, ezt ő még tudta fokozni máskor, máshol, egy homokos partszakaszon. Sörre szomjazott, kapott is hűtve, ám amikor megkérdezték, hol kívánja elkortyolni, s bejelentette, természetesen a vízparton, a csapos öblös papír pohárba engedte a hűtött szomjoltót. Erre olyan patáliát csapott, hogy a környék azóta is emlegeti. Próbálták vele megértetni, hogy a partra üveg korsóban nem szolgálnak italt, ha az eltörik, akkor az összedarabolja a strandolók lábát...

Minden észérv égbe kiáltott szó maradt. Megállapítottuk, aki kekecnek született, az kötekedő kekec marad egész életében.

Ez jutott eszembe, amikor a nyári hőségben néhány fiatal Orosháza belvárosában, a rendezvénytéren olyan triál-pályát épített, amire az ország minden pontjáról érkeztek a versenyzők. Az útlezárás a verseny előtt napokkal korábban megtörtént, és a hozzászólások a látvánnyal és a tájékozatlansággal egyenes arányban gyarapodtak. 

Már megint mi ez, mi ez a borzalom, minek ez, és kikérem magamnak, hogy a kerékpárútról le kell térnem, és...

Elnyomtam magamban egy kevésbé publikus tőmondatot. Majd a közeli fagyizóssal arról beszélgettünk, milyen jó, hogy történik újra valami, ami összehozza a fiatalokat, ami megmozgatja a kíváncsiskodókat, amitől a szombat igazi szombati hangulattal telik meg. A fanyalgókkal szemben nekünk lett igazunk. Jó buli volt. Kekeckedés nélkül.