A tű virtuózai

Amikor nagymamám hímzésekkel teli fiókjai és kis szekrénykéje az eszembe jut, azonnal színek, illatok, drukkolt kelmék, kalocsai mintás, keresztszemes (sajnos máig befejezetlen) párnahuzatok, asztalterítők, egykor nagyon divatos kis kötények emléke is visszatér. És az a szorgalom, ahogy az óvodai párnámra, takarómra, törölközőimre édesanyám nagy gonddal hímezte a sárga napraforgót, a jelemet...

Ők tanítgattak anno a tű, meg a gyűszű használatára. Arra, hogyan varrjak fel egy gombot, miként javítsam meg a lyukas zoknit, hogy férceljem fel a nadrágom szárát. Volt nekem is varrós dobozom, meg hímzőkeretem. Ám ahogy cseperedtem, az érdeklődésem lankadt, más elfoglaltságok töltötték ki a szabadidőmet.

A szekrények mélyén őrizzük máig a szép kézimunkákat, időről időre a lakáskultúra újra felfedezi a régmúlt értékeit, olyankor mi is "beújítunk" néhány régi, saját kézzel, egyedi hímzett, horgolt párnát, terítőt.

Mostanában a kézműveskedő csoportok, az online térből kikívánkozó, ügyes kezű lányok, asszonyok nem restek újra tűt venni a kezükbe és egymástól ellesni a praktikákat. Alkotó közösségek, hagyományőrző díszítőművészeti csoportok sikereitől hangos a világháló: horgolnak, hímeznek, nemezelnek, szőnek, gyöngyöznek, és abba is befektetnek energiát, hogy legyen utánpótlás. Sikerhez jutnak, megtanulják az alkotás nehéz, de szemet gyönyörködtető és lelket nyugtató örömét. A helyi kultúra-teremtésben érdemük elvitathatatlan – hallottam a minap egy kiállításmegnyitón.

Bebizonyítják, hogy művészi alkotásra is képesek.