Kicsit fázósan

Emlékszem, amikor kislány voltam és átázott csizmámat anyukám a szenes kályha mellé téve szárította, a hógolyók gyúrásában kipirosodott, átfagyott kezeimet ő dörzsölgette. Akkoriban talán keményebbek voltak a telek, gyakrabban röpködtek a mínuszok és gyakrabban lapátoltunk havat.

Napjaink megmondós, világhálós szövevényében panaszkodók sora várja már a tavaszt, s bolhából elefántot fabrikáló bejegyzésekkel sürgeti a melegedést.

Ezek láttán és olvasásuk közben eszembe jutottak a szomszédos ország háborús képei, a tudósításokban látott, szétbombázott települések, a fiatal katonák és körülményeik a "fűtetlen" lövészárkokban. A hideg futkos a hátamon. Borzalom. Lenne már vége! – én ezen zsörtölődöm folyton a meleg szobában.

Együttérzéssel hallgattam a minap a második világháború után elűzött és elhurcolt magyarországi németek sorsáról a visszaemlékezést. Ők is fagyoskodtak eleget. Beleborzongtam.

Fázósan, alaposan fel- és beöltözve csatlakozok minden év januárjában a doni emléktúra résztvevőivel az első néhány megállóhelyig. Voltak olyan évek, amikor mínuszokban, fagyban, hóban, ónos esőben indultak a doni katasztrófa januári évfordulója tiszteletére az emlékmenet résztvevői. Ezek a körülmények azonban össze sem hasonlíthatóak a Don-kanyar zimankójával.

Idén is, 81 év távlatából, a Don-kanyarban helytállt és hősi halált szenvedett magyar katonákra, a magyar hadtörténet tragédiájára, a mínusz 40 fokos hidegben, hiányos felszerelésű honvédekre, az áldozatokra és kitartó hősiességükre gondolok. Kicsit fázósan, de legyünk ott, szombaton reggel minél többen az emlékmeneten!