Zenei kincs

Mindenhol jó, de legjobb otthon – erre is tanít Fejér Simon Pál zenei vándorelőadása, aminek legutóbbi állomása Muronyra esett. Miközben a zenész különleges történetet mesélt, több mint húsz hangszert szólaltatott meg. Szerényen azt mondta, "kis érzék kell, hogy a hangszerekre meg a stílusra ráérezzen az ember". A valóság az: tehetsége, virtuozitása határtalan. Muzsikája a legnagyobb zenei antitálentumot is ritmusjátékra bírja. 

Nem tudtam megülni a muronyi művház székén: Fejér Simon Pál gond nélkül szlalomozott égtájak, országok, népek között. Kezében kivirult a koboz, a morin khuur, a dombra. A levegőben áradt a darbuka, a kaval, a tilinkó. Lelkemig hatolt a tamburán, hegedűn, brácsán lecsorgó zenével. Meginvitált a bendzsóval, a mandolinnal, a dorombbal, s még a némákat is szóra bírta a dzsembével. A legnagyobb titkot meg egy vonóval síró fűrésszel súgta meg.

Hatvan perc elég volt, hogy mindenki eggyé váljon, hogy vérünk pezsegjen a lábdobtól. Szemünk csukódott, talpunk égett. Egyszer transzba, révületbe estünk, máskor sírni, nevetni támadt kedvünk. Végezetül ráeszméltünk: néha idehaza is cserepes a föld, bánatos az ég, mint hőse otthonában. Olykor mi is messze vágyunk, keresünk valamit, ami elveszett. De örök igazság: más furulyáját nem fújhatjuk. A zene majd összeköt, majd egyesít, vértet ad. Bolondít, józanít. Ha a favágóknak sikerült fűrésszel dalt repíteni a szélbe, nálunk miért ne lapulna kincs a tölgyláda mélyén?