Ösztöndíj

Licska Balázs

Egyszeri 50 ezer forintos ösztöndíjat kaptak a közelmúltban, a tanévzáró ünnepségek keretében Békéscsabán a kiemelkedő tanulmányi eredménnyel záró gimnazisták. Először volt példa ilyenre, miután az önkormányzat az év elején elfogadott költségvetésében erre külön forrást biztosított.

Végre nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is elismerik azokat a diákokat, akik tényleg odateszik magukat, akik példát mutatnak társaik számára. Egy olyan történet, amibe nem lehet belekötni – a közösségi portálon persze mindent lehet, így a jó sztoriban is megtalálták a vélt rosszat.

A lényeg ugyanis, hogy azok kaphattak ösztöndíjat, akik legalább 4,8-es tanulmányi átlagot értek el, illetve akik befejezték a 10., a 11. vagy a 12. évfolyamot. De kitétel volt az is, hogy ténylegesen is békéscsabaiak legyenek a kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákok, nem csak az számított, hogy békéscsabai gimnáziumban tanulnak. Tehát: a békéscsabaiaknak járt, a bejárósoknak nem.

Ez verte ki a biztosítékot egyeseknél a közösségi portálon. Persze felvilágosították: az ösztöndíjat nem az intézmény, hanem a békéscsabai önkormányzat adta. Aztán feltették neki a kérdést: a békéscsabai önkormányzat miért támogasson egy nem békéscsabai fiatalt. Minden település előtt adott a lehetőség, hogy – valamilyen módon – segítse a tehetségeit, a szorgalmas tanulókat.

Ahogy ezek a diákok példát mutattak a társaiknak, Békéscsaba is jelezte az utat a környékbeli települések számára. Nyilván mások a pénzügyi lehetőségei egy városnak, mint például egy falunak, de nem hiszem, hogy problémát jelentene bárhol is kiosztani évi egyszer egy 50 ezer forintos jutalmat – pontosabban jó lenne, ha problémát jelentene, mert olyan sokan jogosultak rá.