Utcai szemétkérdés

Kevés annál idegesítőbb helyzetet tudok elképzelni, mint amikor belelépek egy, a járdára kiköpött rágógumiba vagy bármibe, ami ráragad a cipőmre. Lehet kezdeni a csoszogást, a cipő talpának koptatását, szerencsétlenebb szituációban pedig az egész cipő pucolását. A minap is kísértett a sors, ráadásul pont egy utcai szemetes környékén.

Ilyenkor elkezdem keresni, hogy vajon egy köztéri kuka melletti terület mennyire tiszta. A szemetestől nem messze rögtön feltűnt egy papírzsebkendő, amelyet a lágy szellő ide-oda görgetett, egy energiaitalos doboz, amelyet immár laposra tapostak a járókelők, egy szórólap, amely soha nem ért célba és senki nem olvasta, egy gyorséttermes pohártető, amelynek amúgy sincs sok értelme, mert egyből leveszik.

Nemrég volt szerencsém egy külföldi nagyvárosban eltölteni másfél-két napot. Nem szeretek külfölddel példálózni – ott sincs kolbászból a kerítés, ott sem minden tökéletes –, de az rögtön feltűnt akkor, amikor ki akartam dobni egy zsebkendőt az utcán, hogy nincsenek, pontosabban alig vannak köztéri kukák. Ennek ellenére teljesen tiszta volt a város. Hiába kerestem, nem találtam eldobott szemetet. Ez mégis hogyan lehetséges?

Békéscsabán szinte minden utcasarkon található szemetes, és az, hogy valójában mekkora szükség volt ezekre, látható abból, hogy az egyes kukák mennyire vannak tele, mennyire gyakran kell azokat üríteni. Dicséretes, hogy az önkormányzat ezzel igyekszik rendet tenni, emelni a köztisztaság színvonalát. Nem rajta múlik, hogy ez sem mindig elég. A külföldi példából látható: nincs feltétlenül összefüggés a kukák száma és a tisztaság között. Más területen kell rendet kell.